Mert ebben a térségben minden nemzet meg győződve önnön nagyságáról. Felénk mindenki azt gondolja, hogy bármely nagyhatalmat elintézzük két pofonnal, mert istenáldotta tehetségünk és kitartásunk van a harchoz.

Aztán szembesülünk persze a sanyarú tényekkel. Ahogy most szembesülnek a Grúzok is. Mert ők is meg voltak győződve arról, hogy egy igazság van a földön, az ő igazságuk és ezt fölé helyezhető mások igazságának. Ennek megfelelően gondolták azt, hogy minden gond nélkül rá lehet rontani a náluk is kisebb oszétokra. Bizonyára tisztában voltak az orosz jelenléttel, de sajnos a nacionalizmus fűtötte indulatok, amelyet nagyhatalmak is támogattak, nem tették lehetővé az ilyenkor szükséges maximális józanságot.

Mert a legnagyobb baj ebben a helyzetben a nacionalizmus volt. Az idősebb generációk tisztában voltak azzal, hogy a néhány milliónyi grúz mire képes az orosz hadigépezettel szemben. A fiatalok érzelmeit azonban felkorbácsolta a politika. Ők elhitték magukról, hogy csodára képes a kis grúz nemzet egy óriással szemben is. Ahogy nálunk is sokan gondolták 1956-ban, hogy bármire képesek vagyunk. De a valóság itt is és ott is rácáfolt az optimizmusra. A legőszintébb hit, a leglángolóbb, szívből jövő hazaszeretet sem léphet ebben a térségben a józan ész helyére, ha nagyhatalommal állunk szemben.

Mert Grúzia önmagát csapdába kergette. Jelen állás szerint több ezer áldozat, rendkívüli anyagi kár és ami a legfontosabb, Grúzia végleg elveszti a szakadár területeket. Nem csak jogilag. Lényegileg. Mert Dél-Oszétiából és Abbháziából is elmenekülnek az ott élő grúzok. Arra a területre már egy grúz sem térhet haza szeretteihez.

Itt jön a nagy tanúlság a magyar nemzet számára is. Mert az utóbbi évtizedekben mérhetetlen lendülettel támadják egyes jobboldali csoportjaink a szomszédos országokat és nacionalista hittel buzdítják ellenállásra, keményebb fellépésre a többséggel szemben határainkon túl élő magyarjainkat.

Nem kell szeressük sem a románokat, sem a szlovákokat, sem az ukránokat. Azzal viszont számolni kell, hogy a velük szembeni kemény fellépés ugyanolyan méretű, vagy nagyobb ellenreakciót válthat ki. Ez pedig szélsőséges esetben eredményezheti a határainkon túl élő kisebbségeink szülőföldjukről való elűzését is. Ez olyan trauma lenne, amely mellett eltörpül a trianoni sokk is. Mert addig magyar Erdély, a Felvidék, Kárpátalja és a Vajdaság, amíg ott magyarok élnek. Addig magyar erdélyi nagyapám földje, amíg abban a faluban, ahol ő élt magyar szóval köszönnek vissza. Addig magyar Székelyföld, amíg arrafelé elvétve hallunk román szót.

Egészséges nemzeti öntudattal minden népek rendelkeznie kell. Önmagunk mások fölé helyezése, magunk igazának egyoldalú szemlélete viszont ezidáig szinte mindig nemzeti katasztrófát eredményezett, bárhol ütötte fel a fejét.

A grúzok példája bizonyítja, hogy hova vezethet a túlburjánzó nacionalizmus. Figyelmeztető jel minden hasonló helyzetben lévő nép számára. Háborús helyzetben nincs igazság, a moralitás sokadlagos tényező, mert mindenki képes megmagyarázni, hogy mit miért tesz. A jelenlegi grúz helyzetben Oroszország be tudta állítani agresszornak a kis Grúziát, mert az lépett elsőként a háborús konfliktusban. Innen már nehéz levezetni, hogy a valódi agresszor Oroszország lenne.

A grúzok sok szempontból maguknak köszönhetik, hogy idegen katonák tapossák földjüket. Ha nem lettek volna nacionalista szózataik, ha elsőrendűnek tekintették volna az ütközés elkerülését, akkor egy egész világ mélységes felháborodása kísérni nemzeti drámájukat. Olyan szintű morális felháborodás, nemzetközi szolidaritás kísérné küzdelmüket, mint a mi 1956-os forradalmunkat. Ilyen körülmények között a világ közvéleménye fejcsóválva és kissé értetlenül állva figyeli az események menetét és nyoma sincs a nemzetközi szolidaritásnak.

A magam részéről is csak halkan, mintegy lábjegyzetként írom le, hogy sajnálom az egyszerű grúz embereket, akik küzdenek és elpusztulnak a hatalmas ellenséggel folytatott küzdelemben. Mert minden kis népnek szolidárisnak kell lenni azon kis népekkel, amelyek földjén nagyhatalmak katonabakancsai taposnak.