HTML

"¡No Pasarán!"

"nemcsak a szemetek tudnak magyarul"

Friss topikok

Antifasiszta Takarítás

2008.08.25. 11:06 demokratikus

Politikai huligánok kedvelt célpontjai azon emlékhelyek, amelyek hazánk antifasiszta örökségének állítanak emléket. Vannak helyek, amelyeket nem rongálnak meg. Itt nem a brutális támadás, hanem az elhanyagoltság miatt találkozunk elszomorító képpel. Ilyen a vizafogói emlékhely is. Mi, a Demokratikus Hálózat tagjai magunkának valljuk az ország antifasiszta hagyományait és ápolni is kívánjuk azokat. Ennek megfelelően megemlékeztünk Ságvári Endréről és már ott meghírdettük, hogy még az idei nyáron kicsinosítjuk a vizafogói emlékmű környékét. Ehhez a munkához keresünk támogatókat, résztvevő partnereket.
Aki úgy érzi, hogy velünk, egy jó közösséggel együtt kíván emlékezni és tenni is az antifasiszta örökség ápolásáért, az jöjjen el, töltsön velünk egy kellemes délutánt.
Találkozzunk pénteken, azaz augusztus 29-én a Vizafogói Antifasiszta emlékhelynél! 15.00 órakor.

1 komment

Grúzia nyomorúsága

2008.08.13. 11:12 demokratikus

Bibó István egyik zseniális tanulmánya jelent meg azzal a címmel, hogy "Kelet-európai kisállamok nyomorúsága". Ebben elsősorban Közép-Európa államairól szól, de sok szempontból igazak állításai a jelenlegi Grúz helyzetre is.

Mert ebben a térségben minden nemzet meg győződve önnön nagyságáról. Felénk mindenki azt gondolja, hogy bármely nagyhatalmat elintézzük két pofonnal, mert istenáldotta tehetségünk és kitartásunk van a harchoz.


Aztán szembesülünk persze a sanyarú tényekkel. Ahogy most szembesülnek a Grúzok is. Mert ők is meg voltak győződve arról, hogy egy igazság van a földön, az ő igazságuk és ezt fölé helyezhető mások igazságának. Ennek megfelelően gondolták azt, hogy minden gond nélkül rá lehet rontani a náluk is kisebb oszétokra. Bizonyára tisztában voltak az orosz jelenléttel, de sajnos a nacionalizmus fűtötte indulatok, amelyet nagyhatalmak is támogattak, nem tették lehetővé az ilyenkor szükséges maximális józanságot.


Mert a legnagyobb baj ebben a helyzetben a nacionalizmus volt. Az idősebb generációk tisztában voltak azzal, hogy a néhány milliónyi grúz mire képes az orosz hadigépezettel szemben. A fiatalok érzelmeit azonban felkorbácsolta a politika. Ők elhitték magukról, hogy csodára képes a kis grúz nemzet egy óriással szemben is. Ahogy nálunk is sokan gondolták 1956-ban, hogy bármire képesek vagyunk. De a valóság itt is és ott is rácáfolt az optimizmusra. A legőszintébb hit, a leglángolóbb, szívből jövő hazaszeretet sem léphet ebben a térségben a józan ész helyére, ha nagyhatalommal állunk szemben.


Mert Grúzia önmagát csapdába kergette. Jelen állás szerint több ezer áldozat, rendkívüli anyagi kár és ami a legfontosabb, Grúzia végleg elveszti a szakadár területeket. Nem csak jogilag. Lényegileg. Mert Dél-Oszétiából és Abbháziából is elmenekülnek az ott élő grúzok. Arra a területre már egy grúz sem térhet haza szeretteihez.


Itt jön a nagy tanúlság a magyar nemzet számára is. Mert az utóbbi évtizedekben mérhetetlen lendülettel támadják egyes jobboldali csoportjaink a szomszédos országokat és nacionalista hittel buzdítják ellenállásra, keményebb fellépésre a többséggel szemben határainkon túl élő magyarjainkat.


Nem kell szeressük sem a románokat, sem a szlovákokat, sem az ukránokat. Azzal viszont számolni kell, hogy a velük szembeni kemény fellépés ugyanolyan méretű, vagy nagyobb ellenreakciót válthat ki. Ez pedig szélsőséges esetben eredményezheti a határainkon túl élő kisebbségeink szülőföldjukről való elűzését is. Ez olyan trauma lenne, amely mellett eltörpül a trianoni sokk is. Mert addig magyar Erdély, a Felvidék, Kárpátalja és a Vajdaság, amíg ott magyarok élnek. Addig magyar erdélyi nagyapám földje, amíg abban a faluban, ahol ő élt magyar szóval köszönnek vissza. Addig magyar Székelyföld, amíg arrafelé elvétve hallunk román szót.


Egészséges nemzeti öntudattal minden népek rendelkeznie kell. Önmagunk mások fölé helyezése, magunk igazának egyoldalú szemlélete viszont ezidáig szinte mindig nemzeti katasztrófát eredményezett, bárhol ütötte fel a fejét.


A grúzok példája bizonyítja, hogy hova vezethet a túlburjánzó nacionalizmus. Figyelmeztető jel minden hasonló helyzetben lévő nép számára. Háborús helyzetben nincs igazság, a moralitás sokadlagos tényező, mert mindenki képes megmagyarázni, hogy mit miért tesz. A jelenlegi grúz helyzetben Oroszország be tudta állítani agresszornak a kis Grúziát, mert az lépett elsőként a háborús konfliktusban. Innen már nehéz levezetni, hogy a valódi agresszor Oroszország lenne.


A grúzok sok szempontból maguknak köszönhetik, hogy idegen katonák tapossák földjüket. Ha nem lettek volna nacionalista szózataik, ha elsőrendűnek tekintették volna az ütközés elkerülését, akkor egy egész világ mélységes felháborodása kísérni nemzeti drámájukat. Olyan szintű morális felháborodás, nemzetközi szolidaritás kísérné küzdelmüket, mint a mi 1956-os forradalmunkat. Ilyen körülmények között a világ közvéleménye fejcsóválva és kissé értetlenül állva figyeli az események menetét és nyoma sincs a nemzetközi szolidaritásnak.


A magam részéről is csak halkan, mintegy lábjegyzetként írom le, hogy sajnálom az egyszerű grúz embereket, akik küzdenek és elpusztulnak a hatalmas ellenséggel folytatott küzdelemben. Mert minden kis népnek szolidárisnak kell lenni azon kis népekkel, amelyek földjén nagyhatalmak katonabakancsai taposnak.

2 komment

Roma jövőkép?

2008.08.13. 11:11 demokratikus

Rasszista nemzeti ellenállóink talán nem is gondolják, hogy agresszivitásukkal és gyűlöletükkel nem mást tesznek, mint erősitik azt, hogy a hazai roma közösség a többségi társadalmon kívül határozza meg önmagát. És ettől a kívülállóság érzésétől már csak egy apró lépés az, hogy más szerveződési formát keressen, alkosson magának és kűzdjön is azért.

Gyűlölet, lenézés, undorító szavak és képzettársítások. Ez a rasszista valóság, amely az internet minden zugából, de még a jobboldali sajtóból is ömlik felénk, ha a hazai cigányságról van szó.


Arról a közösségről nyilatkoznak így, amely a leginkább asszimilálódott és polgárosodottabb valamennyi térségbeli államban élő roma közösségek közül.


A gyűlölet nem teremt mást, mint kizárást, vagy annak tudatát a társadalomból. A kizáródás tudata pedig azonnal azt eredményezi, hogy egy roma fiatal nem a többségi társadalom integráns részeként, hanem azon kívül határozza meg önnön identitását. Ha nem vagyok magyar, akkor csak roma vagyok. Ha roma vagyok, kikkel tartozom egy közösségbe. Mindazokkal, akiket a többség romának bélyegez. Mert sokan nem vallják magukat annak, sok szülőnek semmi köze nincs már felmenőihez, de gyermeküket a többségnek gondolt hangos kisebbség visszataszítja a roma öntudathoz és identitáshoz.


Ezek az önmagukat kirekesztettnek megélő fiatalok aztán egymásra találnak. Felmérik a körülöttük lévő világot, a roma valóságot és sokat-sokat gondolkoznak, hogy merre akkor, ha a többség irányába nem megy? Külön utakat keresnek és találnak és szükségszerűen eljutnak a kitaszítottak sorsközösségtől oda, hogy önmagukat és roma embertársaikat egy nemzetnek, egy szétszórt és egységesülésre vágyó nemzetnek lássák meg. Nem egy integrálódni kívánó kisebbségnek, hanem egy erős, több milliós közösségnek.


Talán valahogy ez így zajlott le a zsidóságnál is. Akkoriban, amikor a polgárosult, magyarul beszélő, magyar identitással rendelkező emberek megérezték az antiszemitizmus támogatottságának tömegessé válását. Azt, hogy politikai erők duzzadanak hatalmasra, ha zászlajukra tűzik a zsidók gyűlöletét.


A népi író, Szabó Zoltán a Cifra Nyomorúság című szociográfiai művében azt írta, hogy egy öreg paraszt szerint az az antiszemita, aki a szükségesnél jobban utálja a zsidókat. Súlyos mondat, elítélendő. Ez volt akkor a magyar valóság. De kiviláglik mögüle az, hogy ez a parasztember még véletlenül sem gondolt volna arra, hogy elpusztítsa az általa zsidónak megismert kisvárosi ügyvédet, falusi orvost vagy a sarki fűszerest. Ez az érzés más volt, mint az iparszerű antiszemitizmus.


És ma nagyon hasonló a helyzet. Mert gyerekkoromban az egyik legjobb barátom cigány volt, de ettől függetlenül az iskolában csúfoltuk a cigányokat, sokszor még azt is, akivel két perccel korábban meghitten játszottam. Ők persze ezért minket jól megvertek és el volt intézve a dolog. A magyar társadalom sohasem volt mentes az előítéletektől. Minden idegent kétkedve fogadtunk besenyőtől jászon, kunon át a zsidóig és a szerecsenig, de valahogy mindig úgy alakult az életünk, hogy békességben, súrlódásokkal ugyan, de békességben tudtunk együtt élni.


Mostanra a helyzet alapvetően megváltozott. A gyűlölet ilyen szintű tobzódása, az, hogy országos jobboldali lapok ordenáré módon cigányoznak, politikai erők fejlődnek a cigányellenesség köré, elvisz minket azon az úton, hogy kialakuljon és megerősödjön egy radikális réteg a roma társadalmon belül, amely mind erősebb lesz, ahogy futnak zátonyra mindazon romák, akik a többségbe való integráció mellett foglalnak állást.


Tudom, hogy ma vad képzettársítás beszélni minderről. Vad, mert egy a nyelvünk, senki sem kérdőjelezi meg nyíltan társadalmunk egységét. Ez a meccs még messze van. A hajdani játékosok még talán nem is tudják, hogy egyszer majd pályára fognak lépni. Talán még meg sem születtek, de ilyen körülmények között történelmi szükségszerűség eljövetelük, küzdelmük és sikerük egy öregedő, önmardosó többségi társadalommal szemben...


3 komment

Címkék: roma antifa

Pénteken Ságvári, nácivadászok kíméljenek!

2008.07.22. 09:53 demokratikus

Mintha egy kicsit el lenne bizonytalanodva a szélsőjobb. Talán érzik, hogy a melegtüntetésen történtekkel átléptek minden határt. Nincs kuruc.info se, amely a legnagyobb erővel rendelkezett az elmúlt hónapokban. Mindezek alapján kicsit talán nyugodtabban mehetünk el emlékezni Ságvári Endrére, a baloldal antifasiszta mártírjára.

Fontos, hogy mire számíthatunk. Nem lehetünk teljesen nyugodtak még akkor sem, ha a legkörültekintőbben szervezzük a megemlékezést. Természetesen a rendőrségi bejelentés rendben. Kint lesznek, készülnek, ahogy egy nyugodt megemlékezésre ma készülniük kell. Mi is készülünk, elsősorban arra, hogy csak a méltósággal emlékezni vágyók lesznek jelen. Azok, akik tisztelik Ságvári Endrét és rajta keresztül a baloldal antifasiszta hagyományait.


Fontos megjegyezni, hogy a napokban nagy nyilvánossogát kapott egy állítólagos antifasiszta kezdeményezés, a Nácivadász Szövetség. Mi, a Demokratikus Hálózat tagjai elutasítjuk azt, hogy a kikapcsolt kuruc.info szellemi örökségével rokon antifasisztának hazudott szervezetek jöjjenek létre. Nem méltó a baloldal antifasiszta örökségéhez az, hogy sunyi módon címeket és telefonszámokat közzé téve küzdjünk a hazai szélsőjobb ellen. Amikor a FIDESZ nem zárkózik el szélsőjobboldali JOBBIK-tól és Magyar Gárdától, akkor cinkosságról beszélünk. Ennek megfelelően nekünk el kell határolódnunk azoktól, akik módszereikben úgy cselekednek, mint a Kuruc.infós gazemberek. Még a látszatát is el kell kerülnünk annak, hogy bármilyen formában szolidárisak vagyunk az állítólagosan antifasiszta nácivadászokkal. Igen a Magyar Chartára, nem a Nácivadászokra!


A pénteki Ságvári megemlékezésre azokat várjuk, akik demokratikusan gondolkodnak és cselekedni is így kívánnak! Bővebben itt a kapcsolaton az események rovatban!

3 komment

Ságvári megemlékezés. Gyertek!

2008.07.16. 12:21 MiG-21

A Demokratikus Hálózatot olyan baloldali emberek hozták létre, akik magukénak vallják a szocialista, szociáldemokrata örökséget.
Ennek megfelelően nem hagyjuk, hogy a jobboldali történelemhamisítók kirekesszék a nemzeti históriából a baloldal antifasiszta örökségét.
A jobboldal irányába számtalan gesztust tettünk az elmúlt évtizedekben, de azt nem a jóindulatnak, hanem gyengeségünknek tudták be. Itt az ideje, hogy változtassunk a folyamatos visszahúzódás politikáján, mert az csak saját identitásunk, belső szolidaritásunk gyengülésével jár.
2008. július 25-én 17.30 órától meggyilkolásának helyszínén Ságvári Endrére, az antifasiszta baloldali mártírra fogunk emlékezni. Jelenlétünkkel fogunk üzenni azoknak, akik Kristóf László csendőrnyomzó felmentő ítéletét úgy értékelik, hogy azzal a magyar bíróság a nácizmust és hazai kiszolgálóit is felmentették bűneik alól.
Gyertek el, legyünk minél többen! Mutassuk meg, hogy büszkén vállaljuk értékeinket, baloldali antifasiszta hagyományainkat! Találkozunk a Budakeszi út 5 szám előtt 2008. július 25-én 17.30 órától!
Kérlek, ezt a felhívást juttasd el azon ismerőseidnek, akik velünk együtt kívánnak emlékezni!

Szólj hozzá!

Nyílt levél jobboldali embereknek

2008.07.13. 09:20 demokratikus

Talán néhányotok kezébe eljutnak ezek a sorok. Talán páran elgondolkoztok és ez is eredmény. Talán Ti lesztek azok, akik egy demokratikus hangon fogtok megszólalni azokban a közösségekben, amelyekben ma a nemzetrontó uszítók zajos rikácsolása elnyomja a józanságot, a mértékletességet.

Mert rajtatok áll vagy bukik a magyar nemzet, a magyar demokrácia sorsa. Rajtatok múlik, hogy merre haladunk tovább. Egy kiegyensúlyozott és stabil, fejlődő Magyarország irányába, vagy egy antidemokratikus, gyülölködő, önpusztítás vár ránk, aminek csak látványos összeomlás lehet a vége.Ezeket a sorokat egy baloldali ember írja, egy baloldali, aki demokrata is. Akinek nem fordul meg a fejében, hogy bármilyen célt vagy eszmét fölé lehetne rendelni a demokratikus értékeknek.

A magyar demokrácia egy törékeny dolog. Azt a Mi oldalunkon és a Ti oldalatokon is védeni, ápolni kell. Olyan kevésszer és oly rövid időre adatott meg számunkra a demokratikus szabadság. Apáink, nagyapáink, dédapáink még annak is örültek, ha viszonylagos nyugalomban élhettek. Örültek, ha nem a félelem határozta meg a mindennapokat. Mert történelmünk ingája sohasem állt meg az optimális középponton, hanem állandóan a szélsőségek irányába lengett ki.

Ma ismét őrült időket élünk. Egy hangos kisebbség többségnek hazudva magát minden erejével azon van, hogy lerombolja demokratikus rendszerünket és valami eszement ideológiai katyvaszt állítson a helyére. Nem érhetik el céljukat ez nyilvánvaló, de erőszakosságukkal, gyűlöletvezérelte radikalizmusukkal megmérgezik a hétköznapokat.

Azért harsányak és azért bátrak, mert azt gondolják, hogy Ti mögöttük vagytok. Azt érzik, hogy ha ők utcakövet dobnak vélt vagy valós ellenfeleikre, akkor Ti helyeslően bólogattok odahaza a TV képernyőjét nézve. Azt gondolják, hogy megfertőztek benneteket és Ti azt fogjátok tenni, amit ők jónak látnak.

Tudjuk, hogy Ti, jobboldali, konzervatív emberek nem támogatjátok őket. Tudjuk, hogy zavarodottak vagytok, ha ők harsány helyeslést várnak tőletek. Tudjuk, hogy szívetek mélyén Ti is féltek ettől a hangos kisebbségtől, amely azonnal kiközösít mindenkit, aki nem bólogat szorgalmasan a hülyeségükhöz.

Mi, baloldaliak sok dologban hasonlóan vélekedünk, mint Ti. Nekük is fáj Trianon, az ott elveszelytett országrészek. Mi is becsületesen munkálkodó családanyák, családapák vagyunk. Fiataljaink is azon törik a fejüket, hogy miként lehetne ezt az országot felvirágoztatni, hogy Európa "beteg emberéből" újra a dinamikus fejlődés és a növekedő jólét országává váljunk. Hozzátok hasonlóan mi is félünk a globalizációtól, annak káros hatásaitól. Féltjük közösségeinket, gyermekeink nyugodt jövőjét. Mert az emberiséget veszélyzetető folyamatok, az élelmiszerek világméretű drágulása, energiaforrásaink szűkülése rémülettel töltenek el minden embert.

Köztünk is és köztetek is találhatóak zsidók, romák és homoszexuálisok más kisebbségekről nem is beszélve. Tudjuk, hogy Ti hozzánk hasonlóan nem kívánjátok elpusztítani őket. Hasonlóan látjuk azt is, hogy vannak megoldásra váró társadalmi problémák amelyeket ki így, ki úgy, de egyformán meg akarunk oldani.

Magyarország Közép-európa egyik legnagyobb országa lett a XXI. század elejére. A magyar nemzet viszont talán még sohasem volt annyira megosztott, mint napjainkban. A hangos kisebbség üvöltve állít szembe minket egymással nap mint nap. Mire jó ez? Európa szinte minden nemzete szánalommal tekint ránk emiatt. Példaképei vagyunk annak, hogy milyen egy rossz antiszolidáris nemzetközösség. Ránk mutatnak, ha az öregedő kontinens kiúttalanságát akarják prezentálni.

A mai nagy világversenyben Európa sereghajtó sokszínűsége és a nemzetek közös munkájának bonyolult jellege miatt. A nehezen mozduló, az új kihívásokhoz lassan alkalmazkodó kontinens hátán egy púp vagyunk. Gennyes fekély, amely undorral tölt el minden demokratikusan gondolkozó embert.

Mi, baloldaliak demokraták vagyunk. Nem vagyunk a hatalom megszállottai. Ha úgy hozza a sors, hogy demokratikus választásokon fölénk kerekedtek, akkor gratulációra nyújtjuk a kezünket. Tudjuk milyen fájdalmas politikai oldalunk vereségét látni, beletörődni, hogy hosszú évekig a másik oldal valósíthatja meg az elképzeléseit, de aki demokrata az képes túltenni magát egy ilyen fájdalmon.

Mert a politikát is csak emberek művelik, akik hibázhatnak. A mi felelősségünk, hogy olyan embereket bízzunk meg a saját oldalunkon, aki képes győzni és kormányozni ezt az országot. Demokratikusan. Vereség esetén azonban kezeljük kritikusan a saját oldalunkat is, ha az emblematikus figurák árulásról, csalásról, összeesküvésről beszélnek, mert valószínű, hogy saját alkalmatlanságukról kívánjék így elterelni a figyelmet.

Jobboldali polgártársaink! Az internet világában minden vélemény könnyen hozzáférhető. Olvashatjátok a radikálisok honlapjait, írásaikat. Ismeritek undorító szóhasználatukat. Gondoljátok meg, hogy érdemesek-e ők arra, hogy Titeket velük egy lapon említsenek.

Nem buzdítunk benneteket apolitikus magatartásra. Sőt! Szeretnénk, ha Ti a mérsékeltek, a demokrata jobboldaliak lennétek az a többség, amely kiszorítja a közéletből ezt az alpári hangú kisebbséget. Mert a Ti felelősségetek, hogy nagy hajótok farvizéről eltakarodjanak a gyűlölködők ladikjai. Egy baloldali miniszterelnök monzgósíthatja ellenük és egyben ellenetek is a többséget, ha nem tagadjátok meg őket. Azt akarjátok, hogy a társadalmi többség, amely elítéli őket miattuk Titeket szavazzon le, ha legközelebb választani kell?

Sokan mondjátok, hogy nem egy táborba tartoztok! Hogy szó sincs eszmei közösségről. Szavatok azonban a többség nem hallja meg, így joggal gondolhatjuk, hogy egy oldalon álltok.

Bízunk bennetek! Hogy belátjátok, hogy a magyarság jövője nem a múltban ért sérelmek megtorlásából áll. Európa tágra nyitotta a kapuit előttünk. Sétáljunk be együtt rajta és tegyünk azért, hogy az öreg kontinens az unokáink számára is egy élhető hely legyen!

4 komment

Ságvári és a baloldali büszkeség

2008.07.10. 12:48 demokratikus

Nem vagyok híve annak, hogy emberekből ikonokat gyártsunk magunknak és azokat kövessük. Az eszmék és ideológiák ilyen módon szinte minden értelműket elvesztik. Azt viszont vallom, hogy ha hiszünk valamiben, akkor a végletekig ki kell állni azok mellett, akik meg is haltak azért az értékrendért, amelyet mi magunkénak vallunk. Ságvári mártírhalált halt antifasiszta! Nem hagyhatjuk, hogy a jobboldal a történelem szemétdombjára taszítsa!

1944. nyarán már csak a budapesti zsidóságot nem deportálták haláltáborokba. Őket is csak azért nem, mert a nyilas belügyi államtitkárnak nem sikerült tető alá hoznia, hogy a csendőrök egy nagyszabású akció keretében elindítsák az utolsó transzportot. Ezt a magyar haderő, Koszorús Ferenc vezetésével megakadályozta. Miként? Úgy, hogy az esztergomi péncélosok a város körüli stratégiai pontokat elfoglalva ultimátot juttatak el a készülődő akció vezetőinek. Sokak szerint a magyar harckocsik nem csak a csendőrlaktanyákat célozták, hanem a megszáló németek által lakott objektumokat is.


Koszorús Ferenc egy magyar tiszt volt, akinek rengeteg magyar zsidó köszönheti az életét. Egy jobboldali ember, akire büszke lehetne a FIDESZ, az MDF, ha antifasiszta hagyományaikat szeretnék ápolni.


Koszorús és a magyar páncélosok akciójának az elmúlt héten vasárnap volt az évfordulója. Egyetlen emléktáblája található a városban, de oda az idei évben sem vitt virágot jobboldali politikus. Sem Orbán, sem Dávid. Mert ők erről az örökségről nem vesznek tudomást. A németellenes, antifasiszta örökséget ők nem tekintik követendőnek. Mert a jobboldalon virágkorát éli a náciromantika. Még a mérsékelt körökben is általánossá kezd válni a holokauszt tagadása (sőt gyakorta helyeslése), a bolsevizmus ellen kereszteshadjáratot hírdető német hadigépezettel szembeni utólagos rokonszenv.



Ennek megfelelően az MDF és a FIDESZ továbbra is a kommunizmus szellemével küzd. Bolseviknak bélyegezve mindent és mindenkit, akik balodaliként szemben álltak a fasizmussal. Így lesz az ő szemükben Kristóf László csendőrnyomozó hős és Ságvári Endre egy jogosan elpusztított kommunista.


Márpedig ebben az időszakban minden baloldali Magyarországon elsősorban antifasiszta volt, akik nem utópiákért, hanem többek között a nemzeti függelenségért küzdöttek egy idegen hatalom által megszállt országban. Ságvári lőtt, mert tudta, hogy a gestapó börtönében mi vár rá, a halál. Megölt egy csendőrnyomozót a helyszínen egy másik őt ölte meg. Vállalta a küzdelmet, nem kért a rabságból, a fasizmusból. Történetesen baloldali volt, ezért mi lehetünk rá büszkék. Miként a szintén mártírhalált halt Bajcsy-Zsilinkszky Endrét a kisgazdák vallották saját mártírjuknak.



A Ságvárit meggyilkoló embert később halálra ítélték. Az akkor érvényben lévő törvények alapján igenis háborús bűnös volt, mert kiszolgálója volt egy náci rezsimnek. Európa szinte minden országában kivégezték volna. Lehet elméleti vitát nyitni azon, hogy okkal vagy ok nélkül lett ő megölve, de a lényegen ez mit sem változtat. Ságvári egy baloldali antifasiszta mártír volt. Kristóf Lászlót akár még rehabilitálni is lehet, mert munkáját végezte, mert önvédelemből is lőtt. De ettől függetlenül ő csendőr volt. És abban az időszakban a piszkos munkák többségét éppen a csendőrök hajtották végre Magyarországon. A begyűjtéseket, a vagonírozást, a halálbaindítást. Ne essünk abba a csabdába, hogy a fasiszta halálgépezet kiszolgálóiból csinálunk mártírt, mert ez nem más mint alig burkolt rokonszenv a nácizmussal.



Ságvári a mi mártírunk. Ságvárit a jobboldal, a történelem szemétdombjára kívánja dobni, mintha egy utolsó gyilkos lett volna. Hagyjuk-e ezt? Pusztán azért, hogy jó viszonyunk maradjon Dávid Ibolyával, akiről tudjuk, hogy milyen cinikusan tud nyilatkozni a holokausztról, embertársaink pusztulásáról? A válasz egyértelműen nem.


Nem hagyhatjuk, hogy megfosszanak minket antifasiszta örökségünktől. Van egy út, amin apáink jártak és sokukat el is pusztították út közben. Méltatlan és valóban gyáva utódok vagyunk, ha hagyjuk, hogy mindenféle szedet-vedett, sunyi jobboldali politikusocska beléjük és ezáltal belénk is törölhesse a lábát.



Ságvárira Európa minden országában egy anitfasiszta mártírként tekintenének és büszkén ápolnák szellemi örökségét. A fasizálódó XXI. századi Magyarországon az a trendi, hogy ki és miként tud nagyobbat belerúgni emlékébe.



Vagyunk baloldaliak, akik ezt nem tűrjük! Nem bújunk el, hanem ha kell az utcán is, akár az örjöngő csőcselékkel szemben állva is büszkén valljuk hitünket, baloldaliságunkat és magyarságunkat.


Két hét múlva lesz Ságvári halálnak évfordulója. Mi ott leszünk, ahol ő, baloldali ember meghalt a magyar szabadságért.


Elég volt a törtémelemhamisításból! Elég volt abból, hogy szemlesütve járunk! A magyar baloldal szellemi örökségét fel kell virágoztassuk, hogy általa új követőkre találjunk! Büszkék vagyunk Ságvári Endrére és ennek hangot is adunk! Akkor is ott fogunk állni, ha utcakövekkel, tojásokkal vagy bármi mással várnak minket a fasizmus, a nácizmus mai örökösei.



Aki bátor és büszke baloldali, az ott lesz velünk!



folyt köv!

Szólj hozzá!

Köszönjük meg, hogy nincs kuruc.info

2008.07.09. 12:03 demokratikus

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Valószínűleg Ön is értesült róla, hogy a Kuruc.info nevű szélsőséges, gyűlöletre uszító portált lekapcsolta az internetszolgáltatója.

A portál antiszemita, homofób, gyűlöletkeltő rajongótábora most azzal próbálkozik, hogy meggyőzze a szolgáltatót: kapcsolja vissza a szólásszabadság nevében az oldalt.

Ezért mi, a sokszínű, békés magyar demokráciát tisztelő emberek levelet szerkesztettünk, amelyet bárki elküldhet a szolgáltatónak. A levélben megköszönjük, hogy végre megszűnt a mocskolódás egyik csatornája a neten.

Íme, a levél magyarul:

"Tisztelt Szolgáltató!
Mint magyar demokrata köszönöm, hogy lekapcsolták a kuruc.info portált.
Ezzel a lépésükkel segítették, hogy a magyarországi terrorista cselekedetekre buzdító személyek üzenetei ne jussanak el célközönségükhöz.
Lépésüknek köszönhetően a hazai cigányokat, zsidókat, homoszexuálisokat kiírtással fenyegető gyűlöletbeszéd, a holokauszt tagadása, Hitler és Osama Bin Laden dicsőítése, háttérbe szorult.
Köszönjük az Önök és a demokrata amerikai nép segítségét!"

Illetve angolul, hevenyészett fordításban:

Dear Ladies/Sirs!

As a Hungarian democrat I hereby tell You many of thanks for You have switched off the website of "kuruc info".

As a result of Your action those persons who encourage terrorist action can not reach the Hungarian target public.

Also it has led to the effacement of ideas like denying the fact of Holocaust, exaltation of Hitler & Osama Bin Laden, and other intolareted, anti democratic ideas (anti-Seminite, homo sexual-hate, Gipsy-hate etc.)

We thank again to You & the democratic American Nation for that help.


Ha Ön egyetért a levél tartalmával, kérem, másolja ki az angol szöveget és küldje el a sales@softlayer.com, vagy a support@softlayer.com címre!

Üdvözlettel:

néhány békés magyar ember

3 komment

Címkék: antifa

A szélsőjobb ideológiája

2008.07.09. 10:48 demokratikus

A nemzeti tragikum kitermelt egy szélsőséges irányzatot, ami már nem is a politika, sokkal inkább vallási körbe tartozik. Az egész eszmerendszerben az egyedül vagyunk életérzés a meghatározó és erre való hivatkozással szentesítve van a radikális fellépés is vélt vagy valós ellenségeinkkel szemben.


Talán az a legnagyobb baj, hogy túl sok ideje van egyeseknek. Mert nagyjából a hazai polgárosodással egyidős a mai szélsőjobb. A polgárosodás egyik jellemzője az, hogy az egyén rendelkezik olyan időtartammal életében, amelyet maga oszthat be. Ha úgy adódik hülyeségekkel tud foglalkozni.
Szóval majd 200 éve élünk együtt a radikalizmusnak már nem is nevezhető magyarkodó fundamentalizmussal, amelyet egyes elemzők találóan őrültmagyarkodásnak hívnak.
Először akkor hördült fel ez a társadalmi réteg, amikor bizonyítva lett nyelvünk finnugor eredete. Ezt a halszagú rokonságot érezte megalázónak a germán elnyomás alatt lévő Magyarországon néhány ezer honfitársunk még a XIX. században. Ezt követően rendkívüli lendülettel vetették bele sokan magukat a történelem magyarázásba, sokan odáig eljutva, hogy mi voltaképp az első komolyabb emberi kultúrnépnek, a suméreknek vagyunk így-úgy leszármazottai. Sőt, voltak akik Ádámig vezették vissza eredetünket, megmagyarázva, hogy az Ádám szó lényegében az Ad Ám magyar megfelelője, tehát Ádám magyar nyelven kínálta Évát a paradicsomban a tiltott gyümölccsel.
Az ideológiai agymenés legsötétebb korszakának, és a mai események szempontból meghatározónak a második világháború utáni évtizedek számítottak. Ekkor emigrációba szorult sokféle magyar a kisebbségi létbe tengődve görcsösen ragaszkodott magyarságához. Ők áltudományos keretbe illesztetté a korábbi zavaros tanokat. Zajosan tagadták a finnugor rokonságot és hírdették a sumér, türk, hun eredetet. Az emigráns lét, az üldözöttség érzése rányomta a bélyegét ezekre a "tanulmányokra". Meghatározó elem lett a magyarság kiválasztott népként való kezelése. Egy népé, amelyben a legősibb szakrális értékek lakoznak és amely értékeket alsóbbrendű, de jól szervezet ellenségek igyekeznek elnyomni. Ez a minket elnyomó nép a zsidóság. Némely szélsőjobbos körökben a germánellenes hangok is teret nyertek, de ezek nem népszerűek, mert a szélsőjobbon meglévő komoly náci nosztalgiával ez nem egyeztethető össze.
Itt érünk el a mai szélsőjobb ideológiájának egyik rendszerváltás utáni alapkövéhez: az antibaloldalisághoz. A baloldaliságban, de főleg annak szovjet megfelelőjében ugyanis a szélsőjobb megtalált szinte minden önmaga elé állított ellenségképet. A hagyományos közösségi keretekkel való szembefordulást, a szekularizációt, a zsidóság jelenlétét és a magyarságot szinte minden történelmi korban megsemmisüléssel fenyegető keletről jövő történelmi vihar apokaliptikus tragédiaképét. Mindezekkel szemben való küzdelem a vallásos politikai hit alaptétele. A tudati ködbe burkolt elmék a legkonszolidáltabb baloldali emberre is képesek kivetíteni a belső szorongások, félelmek kivetüléseképpen előálló ellenségképeket. Így lehet mindenki a mi oldalunk ruszkibérenc ávós szemét. Így nyer értelmet az a 2002-es élményem, hogy JOBBIK-os fiatalok Medgyessy ELTÉ-n tartott előadása közben folyamatosan "ruszkik haza!" rigmussal szórakoztatják magukat.
A mai szélsőjobb ideológiának semmi köze sincs a valósághoz. Megálmodtak maguknak egy idális állapotot, amelyben heteroszexuális, normál családi keretekben élő hun vitézek visszaállítják a Trianoni Magyarország határait és beteljesedik kultúránk többezeréves vágya a más népek fölé való felemelkedésre. Ezek a sötét hülyeségek normál körülmények között sötét kocsmák hátsó szobáiban elpusmogott párbeszédek maradtak volna, azonban ma Magyarországon részben a FIDESZ bázis rokonszenve, részben a komoly belső társadalmi feszültségek miatt ez a fundamentalista bázis elhiheti magáról, hogy tömegbázisa van és erre építve az utcára vonul, hogy közelebb jusson a maga nemzeti forradalmához.

Ma még nem látható, hogy az iszlám radikálisokkal, sok szempontból a tálibbokkal egy sorba állítható hazai radikálisaink milyen jövő előtt állnak. Az azonban riasztó, hogy ideológiájukat rendkívül hatékonyan elegyítik a ma népszerű misztikával. Így kerülhet a Pilisbe a föld szívcsakrája. Könnyen és szintén hatékonyan kapcsolják össze az ezeréves hagyományra visszatekintő zsidó és cigányellenességgel gondolati hülyeségeiket. A komoly problémája a szélsőjobb ideológiájának éppen az, hogy ártatlannak tűnő csalikon keresztül totálisan rácuppanhatunk az egész maszlagra. Elég csak egy kicsit keseregni a trianoni igazságtalanságok miatt és könnyen a kezünkben taláhatunk egy könyvet valamely ismerőstől, amelyben áltudósok megmagyarázzák nekünk, hogy mindezért nem a hajdani dzsentri uralkodó osztály volt a felelős, hanem a nemzeti zsenialitásunkat elfolytani szándékozó zsidóság. Innen pár apró lépéssel juthatunk el a sumérokig, a piramisokig, amelyeket szintén magyarok építettek. Pár hét múlva állunk a TV előtt és üvöltünk, ha feltűnik a TV-ben a miniszterelnök, akiben már nem is embert látunk, hanem egy zsidó moszkovita kommunistát, aki szabadkőműves páholyokban készül arra, hogy végleg kárhozatba taszítsa a szent magyar nemzetet és anyaföldünket.

Az utóbbi hetekben elmélyedtem ezekben a tanokban. Mivel történelmileg képzettnek tekinthető polgár vagyok, ezért percenként nevettem fel hangosan a tömény hülyeségek olvasása közben, de ugyanakkor látható, hogy laikusok könnyen ezen butaságok elvakult híveivé is válhatnak. Le kell rántani a leplet ezekről a dolgokról és ez volna a mi feladatunk és ez bizony nem is kevés.
 

Szólj hozzá!

Címkék: szélsőjobb antifa

Mai magyar mese

2008.07.07. 15:31 demokratikus

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsiny falu, Magyarokfalva. Itt békességben éldegélt mindenki, mígnem jött egy távoli városokat is megjárt fiatal, aki elhatározta, hogy meghódítja a kicsiny falut.

Sokféleképpen próbálkozott, de rájött, hogy célját csak úgy érheti el, ha szembeállítja egymással a falu népét. Először kicsiny közösséget szervezett maga köré, majd több és több embert, akik imádattal fordultak vezetőjük felé és hírdették embertársaiknak az ő nagyságát.

A többség azonban bölcs volt. Nem hatotta meg őket sem a keménykedés, sem a szirénhang. Egyszer megválasztották ugyan vezetőjüknek az ifjú titánt, de újra nem szavaztak neki bizalmat, mert rájöttek, hogy többet vesz el a közösségtől, mint ad neki. Zavarta az embereket, hogy amikor hatalmon volt, akkor sem az ügyek intézésével, hanem vélt ellenségei szapulásával foglalkozott.

Amikor leváltották, égtelen haragra gerjedt. Egy ideig még hitegette a híveit elcsalt választással és egyéb mesékkel, de érezhetően mind többen fordultak el tőle és választották a nyugodt boldogulás lehetőségét. A még mindig fiatal vezér látta, hogy ennek nem lesz jó vége. Tudta, hogy ha nyugalom van, akkor őt, aki mindhol ellenséget és vészt kiált, nem fogja senki komolyan venni. Tudta, hogy vészt kell hozni a falura, hogy az emberek egy megváltóra vággyanak. Ő akart lenni ez a megváltó.

Magához hivatta embereit és nekikezdtek kártékony munkájuknak. A falu orvosa nem adott orvosságot a betegeknek, nem fűtött télvíz idején sem a váróteremben, mondván a polgármester nem ad rá pénzt. A nagybírtokos parasztok elzárták a termést és a piacra csak méregdrágán vittek keveset, mondván a polgármester miatt nem volt jó a termés. A bakter mellékvágányra terelte a vonatokat és azt mondta, hogy azokkal nem lehet járni, mert a polgármester nem ad pénzt arra, hogy a vonatok megálljanak a faluban.

A vezérjelöltről már azt is rebesgették, hogy ha polgármesternek választják, meghosszabbítja mandátumat és beköltözik abba a kastélyba, amibe évtizedek óta fogyatékos gyermekek laktak.

Amikor már nagyon nehezen ment, akkor a vezérjelölt szavazásra vitte, hogy legyen a korcsmában ingyen sör. Az emberek megszavazták és lett is nagy dínom-dánom, de a polgármester még ekkor sem mondott le, sőt lassan az emberek kezdtek újra bízni benne, mert azért érezték, hogy jól alakul a soruk, mégha nem is kaptak munka nélkül az ingyen sörön kívül mást.

A vezérjelölt látta, hogy tennie kell még valamit. Gerjesztenie kellett egy ügyet, amelyet csak ő oldhat meg. Fogta vándorbotját, kiment a határba és addig járta az erdőt, amíg meg nem találta a régóta elkóborolt veszett kutyát. Ez a dög gyáva volt, bár vonyítása éjszakánként megrémítette az embereket. Ezt a kutyát édesgette magához a vezérjelölt, ínyenc falatokkal saját házába csábítva. Hívei megrémültek a fenevadtól, de aztán belátták, hogy segítségével övék lehet végre a hatalom.

Egy könnyed hétvégi nap volt, amikor a vezárjelölt a veszett kutyával észrevétlenül elsétált a játszótér sarkáig. Amikor biztosan nem látta senki, eloldotta a pórázt és a játszó gyerekek közé ugrasztotta a dögöt. Azonnal nagy riadalom lett, mert senki sem számított arra, hogy a sunyi, éjjel is csak lopakodva járó fenevad fényes nappal ronhat rá a gyerekekre. Aki tehette azonnal saját házába menekült, csuktak kaput, ajtót, leengedték a redőnyt és várták, hogy elmúljon a baj. A vadász, a rendőr járta az utcákat, keresve a fenavadat, de hiába, mindig volt egy-egy kapu, ahol a dög menedékre lelt. A vezérjelölt barátai saját házukba engedtek és bőségesen táplálták a veszett kutyát annak fejében, hogy az újra és újra vigégrohanjon az utcákon és félelmet keltsen és tartson a sötét szobákban bújó emberekben.

Aztán egyszercsak harsány szavakra figyeltek fel. A kisbíró közzétette a vezérjelölt hírdetményét, amelyben az állt, hogy amennyiben őt választják meg polgármesternek egy előrehozott választáson, akkor a veszett kutyát két pofonnal kizavarja a faluból még távolabbi erdőkbe, mint az korábban lakott.

Sokan felsóhajtottak a hírre. A félelem, a hetek óta tartó bizonytalanság végét várták és nem is tűnt olyan nagy áldozatnak egy egyszerű voks. Egyedül a falu szélén lakó zsidó és cigány családok féltek. Hozzájuk már korábban is gyakorta betört a veszett dög és tudták, hogy nem lehet ilyen egyszerűen elintézni a vérre szomjazó állatot. A többség viszont bízott a vezérjelöltben és már készültek is választásra. Vasalták az inget és nadrágot, beletörődtek, hogy a félelemtől csak így lehet megszabadulni.

Már a rendőr és a vadász sem kereste a dögöt olyan lendülettel, ők is választásra készültek, vasalták az ünneplőt. Ekkor kerekedett fel a polgármester, kezébe vett egy fejszét és egyedül elindult megkeresni és elpuszítani a fenevadat. Néhány helyre bekopogott. A férfiak és az erősebb legények vele tartottak. Emitt egy kapa, amott egy kasza tűnt fel és mind többen és többen lettek. Az üres és sivár játszótéren találtak rá a dögre. Az meglátva a veszélyt, menekülőre fogta. Megpróbált behúzódni a portákra, ahol korábban menedékre lelt, de most mindhol zárt kapukat talált. Amerre ment, mindhol felbőszült emberekkel találta szembe magát, akik megelégelték a pusztítását, a félelmet. Bámerre próbálkozott mindenhonnan egy helyre tért vissza egy nagy ketrechez. Nem volt más választása, ide kellett behúzódnia, mert félt a balták, kaszák, kapák suhogásától.

A ketrecre nagy lakatot raktak és messzi városba vitték a veszett állatot. Mindenki megnyugodott a választás is elmaradt. A vezérjelölt is az ünneplők közé állt és harsányan hírdette, hogy szép volt a dög eltakarítása a faluból, bár ő simábban is megtette volna ezt. Néhányan tapsoltak, amikor ezt a mondta a többség viszont dühös volt, mert ők tudták, hogy ki hozta a vészt a falura...

Itt a vége fuss el végre!

4 komment

A Magyar Antifasiszta Liga Nyilatkozata

2008.07.03. 09:02 demokratikus

A Magyar Antifasiszta Liga tagjai és szimpatizánsai megdöbbenéssel értesültek az Alkotmány­bíróság tegnap kihirdetett állásfoglalásáról, melyben alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a kisebbségek elleni gyűlöletkeltésre alkalmas szóbeli becsületsértés tényállását a Büntető Törvénykönyvbe beemelő törvényhozói rendelkezést. Tette ezt a radikális jobboldal által a fasizmus felett 60 évvel ezelőtt aratott világméretű győzelem leplezetlen megkérdőjelezésére, primitív, reváns-ihlette lejáratására irányulóan, egy számukra kívánatos társadalmi értékváltás kierőszakolásának nem titkolt céljával, immár szinte mindennaposan szervezett fasiszta jellegű erődemonstrációk idején.

 A hatalmi struktúrában betöltött központi szerepből táplálkozó magasívű jogelméleti eszme­futtatások közepette, úgy tűnik, néhány lényeges körülmény figyelembe vételére nem futotta már e tisztelni rendelt grémium erejéből. Döntése egy cseppet sem tükrözi a társadalom irányításáért, az erkölcsi értékrend alakításáért a jogrendszer felé már a római joggyakorlatban megfogalmazott felelősségi axiómát, figyelmen kívül hagyja a nem kívánatos társadalmi devianciák visszaszorí­tásában – a jelenségek kiváltó okainak felszámolásához közelítés mellett – a jogalkotást megillető kivételezett szerepet, kirívóan életszerűtlenül érvel akkor, mikor arra hivatkozik, hogy a gyűlölet kifejezésével elkövetett becsületsértés nem büntetőjogi kategória, és a fennálló jogszabályi háttér alkalmazásával is elérhető a sértettek polgári jogi védelme. Ha ugyanis ez utóbbi álláspontnak realitása lenne, a veszélyeztetett társadalmi csoportok nem hangoztatnák rendületlenül a náci időket felidéző érzéseiket és kiszolgáltatottság érzésüket, hathatós intézkedés születhetne a paramilitáris szervezetek hungarista-utánérzetű egyenruháiknak, árpádsávos zászlóiknak betiltásáról és legalább néhány pozitív jogalkalmazási példára lehetne hivatkozni. De, sajnos, nem lehet egyre sem ! A mind szélesebb elterjedést mutató tömeges, rasszista, kirekesztő, antiszemita jelenségek mind határozot­tabban próbára teszik a társadalom türelmét és óhatatlanul fizikai konfliktusokhoz fognak vezetni.

 Az egyébként is a jobboldal irányában sorozatosan elfogultnak mutatkozó ítéletek hosszú sora nem éppen a mai Magyarország igazságszolgáltatásának dícséretét képes zengeni; olyan kép láttatja magát, mintha a bírói kar a fasisztoid-fasiszta jelenségekkel szimpatizálna. Mind szélesebb körben és mind gyakrabban lehet hallani az elégedetlenség kifejeződését, egyenesen "fiskális diktatúra" emlegetését. Az AB határozata olaj volt erre a tűzre; egyértelműen a neonáci-orientáltságú szélsőjobb erők támogatottság érzésének erősítésére alkalmas.

A 24. órához értünk a kialakult előnytelen látszat tudatos megváltoztatásának megkezdésében.

A Magyar Antifasiszta Liga ebben a helyzetben egyenesen követeli a kormánytól, hogy az AB megfogalmazott – egyesek számára egyenesen cinikusnak tűnő – buzdítását magáévá téve, rövid időn belül új törvényjavaslatot terjesszen a parlament elé a faji, vallási, etnikai, szexuális irányultságbeli kisebbségi létében gyűlölet szításával megvalósított személyes, v. csoportos becsületsértés egységes és egyszerűsített üldözhetőségének megvalósítása érdekében. Követeljük továbbá, hogy a személyhez-csoporthoz fűződő jogok össze nem keverhetőségével érvelő AB-határozat ezen kitételének figyelmen kívül hagyásával, a megállapodott európai polgári demokráci­ákban egy összetartozó csoportot ért sérelmet bármely tagja által érvényesíthetőnek elfogadó alkotmányos értelmezésre apellálva, változatlanul építse be ezt a jogintézményt a készülő új szabályzásba. Ennek az alapvető antifasiszta érdekeket kifejező, a köznyugalmat szolgáló törvénytervezetnek újbóli parlamenti elfogadtatását politikai  prioritásként kezelje.

Minden érdekelt figyelmébe ajánljuk az e tárgyban ma különösen aktuális aforizmát: 'nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani !'

 Budapest, 2008 július 1.

A Magyar Antifasiszta Liga
Ügyvezető Testülete

Szólj hozzá!

Megint jönnek...

2008.07.03. 09:00 demokratikus

Mintha minden perc a mában egy rövid átmenet lenne csupán. Haladék. Mert érezzük, hogy ezek előbb vagy utóbb be fogják rúgni az ajtónkat, kirángatnak az ágyunkból és el fognak pusztítani minket. Mert ezek vért akarnak. Komcsiét, zsidóét, cigányét, mindegy kiét, csak meleg illatos vér legyen.

Aki bátor és kiáll velük szembe, azon talán gyorsabban fog átcsapni ez a hunhitű tálib söpredék.

Talán nekünk, akik arcul köpjük őket, megadatik a tisztes küzdelem lehetősége. Mi számítunk rájuk, ismerjük őket. Tudjuk, hogy minden aljasságra képesek. Megtanulunk együtt élni a félelemkeltésükkel, a sunyiságukkal. Perverz beteges világukban ott magasodunk, mint pusztítani való ellenségek.

Mégsem ér el a kezük hozzánk. Csak kerülgetnek minket, mint a kiéhezett hiénafalka a magányos bivalyt.

Minket nem bántanak, mert még gyengék. Maguknál gyengébbekre vadásznak, akik nem tudnak védekezni. Ha belénk marnak, mi arcukba köpünk és rútságukról leránjuk a leplet. Ettől félnek. Ezt nem szeretik.

Mi állunk és érezzük, hogy hunnia sötét serege milyen erővel készül végigpusztítani ezt a földet, az otthonunkat. Érezzük, hogy gyengék vagyunk, mégis kiállunk a nyílt mezőre és várjuk őket, tiszta őszinte tekintettel fürkésszűk a messzi láthatárt és várjuk, hogy felbukkanjon a sötét sereg.

Kevesen vagyunk, mert legtöbben azt gondolják, hogy megbújhatnak ha ránk ront az új vészkorszak. Napok sem fognak eltelni, amikor rájönnek, hogy ezek elől nincs menekvés, nincs megbújás. Az árpádsávos házmesterek ott lesznek mindenhol és mindenkiről tudni fogják, hogy a múltban mikor és mit tett. És mindenkivel el fognak számolni. Sötét helyeken, pislákoló lámpa mellett.

Most még nem késő. Még fel lehet állni és kiállni eléjük. Még fel lehet rázni embertársainkat, hogy torz eszmékre épülő torz mozgalom készül valami mély sötétségbe taszítani ezt a nemzetet. Te is kellesz ehhez. Tudom, hogy gyengének érzed magad és másokat is gyengének látsz. Még a vezetőnk is csak rendőrök sorfala mögött mutatkozik. Neked este a sötét utcán kell hazasétálnod. Félted a gyereked, aki erről az egészről nem tud semmit. Félsz tőlük, de ott van benned a tudat, hogy valakinek oda kell állni eléjük. Másra vársz, de más sem mozdul. Talán a térded is remeg, de megemeled a lábad és elindulsz egyedül, hogy eléjük állj. Hallod a hangjukat, az átkozódásukat, az acsarkodásukat, félelmetes. Azt hiszed, hogy egyedül vagy, de amikor jobbra és balra nézel feltűnnek Veled egy vonalban állva azok, akik hozzád hasonlóan felvállalták a küzdelmet. Megnyugszol és tudod, hogy helyesen cselekedtél, amikor kiléptél a burokból, amit a félelem és a szürkeség vont köréd.

Szólj hozzá!

Címkék: gárda antifa

Csal az asszony? Hívd a Gárdát!

2008.07.03. 08:51 demokratikus

Ha a feleséged összejön egy roma fiúval, hívd a gárdát és garantáltan országos balhét kavarnak az ügyből.

Elég különös helyzetet tárt elénk a jobboldali sajtó. Galgagyörkön egy a cigánysoron lakó nem roma családnak költöznie kell azért, mert őket a cigányok terrorizálják.

Többszörösen is különös nap volt az, amikor kitőrt a balhé. Éppen arra járt az orbánkegyenc, vállaltan antiszemita Bayer Zsolt és barátja. Szerencsére pont volt náluk kamera is, így meg tudták örökíteni, hogy véletlenül éppen arra jár kéttucatnyi gárdista is. Persze szintén teljesen véletlenül ott volt Polgár Tamás (tomcat) is, hogy megörőkítse a felemelő pillanatokat.

Aztán jórészt az ő "segélykiálltásukat" hallotta meg a jobboldali közvélemény és vonta le a következtetést, a cigányok terrorizálnak.

Sajnálatos tény, hogy nem egyszerű internetes kutakodásba került közelebb kerülni az igazsághoz. Már az első pillanatban gondoltam, hogy a képlet nem olyan egyszerű, miként azt mélymagyar barátaink vázolják nekünk. És láss csodát, tényleg nem az, sőt.

Nézzük az elejéről. Ha felmegyünk a magyar gárda pest megyei szervezetének honlapjára (www.magyargarda.net/pest) oldalra és letöltjük a kirakott videókat, akkor elgondolkozunk. Mert az az épület, amiből a kiköltöztetése zajlik, hát nem az a rendezett, muskátlis kis épület, amilyennek a tisztes magyar emberek portáját látni szertné a jobboldali közvélemény. Sőt, olyan putris, mondjuk ki.

Aztán a net mélyéről előjönnek az információk. Ezt az ingatlant 1,7 millióért vásárolta meg a Hipszki család. A telken lévő másik épültben már akkor lakott egy roma család, akik az előző tulajtól az épületet zsebszerződés keretében vásárolták meg, így valamilyen szinten jogosan laktak az ingatlanban, mert azért valamikor valakinek még fizettek is.

Éldegéltek is itt "békességben" egymás mellett, mígnem a magyar nő összeszűrte a levet egy 18 éves roma fiúval a "szomszédból". Ebből lett aztán a balhé. Egy féltékenységi jelenet, egy pofon, majd telefon a gárdának. Ők minden kétely nélkül azonnal Galgagyörkön teremtek és már segítették is a költözést bajerzsoltika és tomcat asszisztálása mellett.

Ennyi a lényeg. Az tény, hogy a cigánysorra került magyar család drámájával állunk szemben. De nem úgy tűnik, hogy itt csak a magyar-roma dimenzió az egyetlen, amelyre fel kell hívni a figyelmet. Itt egy magyar család egzisztenciális válsága jutott mélypontjára, egy kapcsolati válsággal megfejelve. A férfinak minden bizonnyal rendkívül frusztráló volt megélni, hogy felesége egy roma fiú szeretője lett.

Gyerekkoromban nem egy ilyen jelenségnek voltam tanúja. A faluban gyakorta pusmogták, hogy nem is olyan kétes egzisztenciájú lányok, asszonyok szűrik össze a levet egynémely roma fiúval, férfival. Csak úgy egyszerűen, ahogy minden közösségben előfordul az ilyen, ahol nők és férfiak nagyobb számban vannak jelen. Szerencsére akkoriban nem volt még az országban egy fél hadseregre való palimadár, akiket a megcsalt férjek ugratni tudtak a csábító ellen.

Ja, azt csak mellesleg jegyzem meg, hogy a 18 éves fiú ballagási buliján történt az összetűzés férj és szerető között. Akkor most mi van? Tanult a cigánygyerek? Szakmája lett és dolgozni fog? Az egész jobboldal nem szól másról, mint arról, hogy a cigányok nem tanulnak és nem dolgoznak...

No, de mindegy is. Hülyeségre nincs orvosság. Sajnos Bayer Zsolti és tomicica meg a magyar gárda egy ilyen ügyből is képes országos fajvédő demonstrációt csinálni.

Persze én is levontam a következtetést az esetből. A lakásomtól nem messze elég sok roma él, nem egy közülük jóvágású latinos srác. Lehet, hogy jobban oda kell figyelni az asszonyra, mert ezek a cigányfiúk tudhatnak valamit...

3 komment

Címkék: gárda galgagyörk

A magyar jobboldal zsákutcája

2008.07.03. 08:49 demokratikus

A hazai jobboldal leggyengébb szála a konzervativizmus. Sokkal domininásabb az antibaloldaliság, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a populizmus, a revizionizmus és a modernizációtól való kórós félelem.

A mai magyar jobboldal a XX. század szülötte. Egy torz korban született torz eszme. Egy alapvető hazugságra épülő, félelem szülte eszme.

Mielőtt bárki megfeddne, kijelentem, hogy a magyar jobboldalnak vannak dícséretes hagyományai is, azonban ezeket immár a történelem homálya fedi. Kimúlt a nemzeti liberalizmus és kimúlt az egyébként sok szempontból baloldali kisgazda eszmeiség is.

A mai magyar jobboldal 1919-ben született meg Szegeden. Abban az időszakban, amikor a magyar tanácsköztársaság Stromfeld Aurél vezetésével sikeresen harcolt a békediktátumok ellen. A honvédő háborút folytató ország megszállt területein, a román és francia hadsereg kegyenceként szerveződtek meg azok, akik minden áron a kommunista hatalom bukását kívánták. Még Trianon árán is. Mert akkor már tudni lehetett, hogy ha a Stromfeld vezette hondvédő háború elbukik, akkor Magyarország kiszolgáltatottan fog bíráivá nőtt ellenségei előtt állni a békekötéskor.

Mi volt a kovász, ami összetartotta a Horthy köré szerveződött nemzetiek közösségét? Nehéz ebben az időszakban jobboldaliságról beszélni. Az első világháborúig ugyanis a hazai belpolitikai életben minden jelentősebb párt erős nemzeti kötődéssel bírt, a habsburg hatalomhoz való viszonyban nyilvánultak meg jelentősebb különbségek. Horthy abban az időszakban radikálisan császárpárti, személyes barátja a császár érdekeit maradéktalanul kiszolgáló Tisza Istvánnak, míg Károlyi akkor még a Függetlenségi Pártban politizál kossuthi alapelveket hírdetve.

A mai magyar jobboldal szellemi elődje Horthy Magyarországa, amely a félelemre épül. 1919 egy sokkhatás a dzsentri kötődésű, nemzeti középolytály számára. A köztársaság kikiáltása, majd a kommunisták hatalomra kerülése és szilárd országvezetése, apokaliptikus hatással bír erre a társadalmi rétegre. Magyarországon is reálisan merül fel a lehetősége egy szovjet típusú társadalmi rend megszilárdulásának. Ez előrevetíti a korábbi társadalmi előjogok megszűntét és komoly társadalmi átalakulásokat. Ennek veszélye egy közösségbe terel volt köztisztviselőket, katonatiszteket, egyházi vezetőket. A hagyományosan germán orientációjú országban riasztóan hat az is, hogy a korábban is mániákusan utált orosz irányába fordult a tanácskormány.

Az 1919-es kommunista uralom egy rövid periódus Magyarország történetében, a jobboldal önmeghatározásában mégis az egyik meghatározó tényező. Fontos megjegyezni, hogy az antibolsevizmus lényegében egy korábbi tényező átalakulása. Magyarországon már évtizedekkel korábban is jelentős félelmek fogalmazódtak meg Oroszországgal kapcsolatban, amely a pánszláv eszmeiség terjesztésén keresztül jelentős mértékben segítette, hogy a történelmi Magyarország területén élő szláv kisebbségek nemzeti öntudata erősödjön. Trianon előtt évtizedekkel már recseget-ropogott az a történelmi egység, amelyet ezeréves államunknak tartottunk. Magyarországról már a háború kirobbanásakor tudni lehetett, hogy nagy vesztese lehet a világégésnek. Minden antant irányából érkező követelésben az első között szerepelt az, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában nemzetiségi alapon szerveződő államok jöjjenek létre.

A tanácskormány jórészt magyarok általi megbuktatása után áll össze egy új államalakulat, amelyben a nemzeti középosztály, az úri Magyarország újból elfoglalja korábbi pozícióit. A tömegek reakciója miatt a hatalom rájön, hogy egy átpolitizált társadalomban ellensúlyozni kell a baloldal befolyását, lehetőleg úgy, hogy jelentős átalakulások ne történjenek. Ma szóval kommunikációs lufikat kerestek, amellyel el lehet terelni a tömegek figyelmét a valódi problémákról.

Az egyik és legfontosabb elem ebben az ideológiában a már említett antibolsevizmus mellett az antiszemitizmus. Magyarországra rendkívül sok zsidó telepedett meg a kiegyezést követően. Elsősorban azért, mert ez a kisebbség hajlandó volt az asszimilációra, a nemzeti középosztály értékrendszerének elfogadására. A román, szlovák, szerb, horvát kisebbségeinkről ez nem volt elmondható. Zsidók nélkül már jóüval Trianon előtt kisebbség lett volna a magyarság a többi nemzetiséghez viszonyítva.
Az új határokon belül azonban már nem volt szükség erre a legitimációra. Ennek megfelelően a jobboldali ideológia Európában elsőként próbálja a közéletből kiszorítani a zsidó származású állampogárait. Eközben folyamatosan hivatkoznak arra, hogy a baloldali mozgalmakban kimagasló volt a zsidók aránya.
Részben ez a folyamatos támadás teszi lehetővé, hogy a magyar társadalomban a második világháború utolsó éveiben viszhangot sem vált ki több százezer honfitátrsunk deportálása.

A hazai jobboldali ideológia újabb sarokköve a revizionizmus, azaz a törtélemi Magyarország határainak visszaállítása. Ez is egy alapvető hazugságra épülő elem, mivel ők a magyar jobboldal szellemi attyai akkor árulták el Magyarországot, amikor az a békediktámukkal szembeni komoly és sikeres honvédő háborút folytatott.
1919. után Horthy országában Nagymagyarország egy embléma lett. Az az álomkép, amelyet elérve minden bajunk orvoslásra talál. Sajnos ezen a területen az uralkodó elit soha nem merte kimondani azt, hogy csak azon részeket követeljük, amelyeken a magyar lakosság a többséget alkotja. Inkább rohantunk egy újabb vesztes háborúba Németország oldalán.

A populizmus pedig maga a kötőszövet ezen összetett ideológiában. Egy módszer, hogy minden véleményt, még ha az kisebbségi is, úgy állítsunk be, mintha többségi lenne. Egy rendkívül komoly demagógiára épülű gyakorlat, amely minden egyes történésről képes egy jobboldali értelmezést adni. A lényeg, hogy mindenből maximálisan profitálni tudjunk, azaz szavazatokat támogatókat találjunk. Ennek megfelelően nincs árnyalás, vagy megnyilatkozás a humanizmus vagy egyszerűen az ésszerűség jegyében. Minden esetben úgy kell megszólalni és állást foglalni, hogy bázisunk legostobább tagja is egyértelműen magáévá tudja tenni véleményünk.

Magyarországon az utóbbi tíz évben erősödött meg a mai jobboldali ideológia. Addig egy viszonylag európai vonulattal próbálkoztak, azonban ez túl összetettnek bizonyult egy posztszocialista országban. Itt tömeges bázist jobboldal csak rasszista, főként cigányellenes húrok pengetésével, komcsizással, zsidózással és harsány nagymagyarországozással tud teremteni. Persze mindez zsákutca, mert gyűlöletre nem lehet jövőt építeni. Nem építhetünk azon társadalmi rétegekre, akik krónikusan viszolyognak a modernizációtól. Nem lehet befelé fordulva és saját köreinkben is csak állandóan ellenséget keresve előre vinni egy országot.

A mai magyar jobboldali ideológia pár tucat ember által hergelt indulatok összessége. A dolgok alfája és omegája a kuruc.info, ahol vegytisztán kapjuk meg a mai magyar fasisztoid gondolkozás alapvető gondolatait. Ott kimondják a fasiszta rokonszenvet, reklámozzák Hitler Mein Kampf-ját. A Magyar Nemzetben  és a HírTV-ben, a FIDESZ politikájában már mindez némileg árnyaltabban jelenik meg. Ők csak ritkán zsidóznak (Bayer Zsolt), viszont lépten nyomon a palesztínok Izrael általi elnyomásáról beszélnek és nem kis indulatokat gerjesztenek a segélyezési rendszer körül, ami burkolt cigányozás egyértelműen. Persze Orbán évente pár alkalommal eljut Erdélybe is, reprezentálandó, hogy mennyire szolidáris szegény kisebbségeinkkel.

A mai magyar jobboldali ideológiával nem könnyű megküzdeni, mert ütései övön aluliak. Csapdahelyzetet teremtenek. Aki az általuk támadottakat, zsidókat, cigányokat, homoszexuálisokat nyíltan megvédi, az magyarázkodni kényszerül az előítéletekkel terhelt társadalmi többség előtt. Aki ma eszmefuttatásba kezd arról, hogy Trianonban jelentős területeket reális népesedési adatok alapján csatoltak el tőlünk, az hazaáruló.

A probléma csak az, hogy szinte másról nem is lehet beszélni, csak arról, amiről a jobboldal beszélni kíván, mert ők tematizálnak.

Egyetlen terület van, ahol lehetőség van arra, hogy mi jelentős előnyre tegyünk szert, ez a magyar jövő. A modernizáció témaköre. Mert ez a múltba révedő társaság retteg ettől a területtől. Ők minden újjal és mással szembeni félelemre építő társadalmi bázist építettek fel. Jellemző, hogy a Mercedes kecskeméti beruházása kapcsán is csak a negatívumokat tudják hangsúlyozni.
Persze ahhoz, hogy ezen a területen sikeresek legyünk szakítani kell a jelenlegi túlzottan technokrata hatalomgyakorlásunkkal. Beszélni kell arról, hogy mit akarunk, az mitől baloldali és miért jó az embereknek. Immár nem feszélyez minket az állandó liberális minimum jelenléte. Merjünk baloldaliak lenni és sikeresek leszünk!

1 komment

Címkék: jobboldal baloldal antifa

Fideszes uszítás!

2008.06.21. 17:48 demokratikus

Kernhez hasonlóan mi is elcsíptünk egy levelet. Ez FIDESZ közeli helyről jön. A pontos felderítés folyamatban van. Most csak a tartalmi részt tesszük közzé, reméljük nemsokára konkrét bizonyíték is lesz a kezünkben arról, hogy a cigányellenes indulatokat a FIDESZ (is) szítja!

Íme a levél:

Megdöbbentő!
Újabb 400 roma döntött úgy, hogy ha nem kap a miniszterelnöktől
 ÚJ LAKÁST, akkor elhagyja Magyarországot.
Kérdés: Te kapsz új lakást a miniszterelnöktől??
Pedig te dolgozol, ebből kifolyólag jövedelmed közel felét
odaadod az államnak.

És kapsz valamit érte?
Igen:
- Gyönyörű tűzijátékot
- Autópályát amiért fizethetsz (Önöknek építjük az Ön p
énzéből)
- Csodálatos lakáshiteleket (ahol csak 25% a hitel, és ha
minimum 400 000 Ft a havi jövedelmed, van is esélyed egy lakásra)
És nem utolsó sorban kapsz érte szép, új autókban közlekedő
politikusokat, köztisztviselőket, akiket semmi nem érdekel saját magukon kívül
Tehát ha lehet ne dolgozz !
- Így előbb utóbb lesz szép Mercedes-ed !
- Lesznek több kilós arany nyakláncaid !
- Kapsz segélyt, még ha Mercedes-szel is mész érte !
- Kapsz ingyen jogosítványt ! (láttatok már romát vezetni tanulni ??? )
- Szerepelhetsz jobbnál jobb műsorokban hogy neked milyen kurva szar az életed.
- És ami a legfontosabb, kimehetsz Franciaországba, mert ugye
te olyan rohadtul üldöztetve érzed magad. De sajnos az már Európa, és nem biztos hogy ott is megúszod munka nélkül!
Ugye mennyivel jobb nekünk!
Mi elvihetjük gyermekeinket a mi pénzünkbol készült fizetős
autópályán a mi pénzünkből épülő nemzeti színházhoz.
Mennyivel jobb ez
mint nekik! Hiszen mi jó van abban, ha kapsz lakást, van autód, és
mindezért még csak dolgoznod sem kell!
Ugye nem!!!!!!
Persze hogy nem !
Kérem tehát hogy senki ne próbálja meg ezeket az embereket
lebeszélni a távozásról. Hadd menjenek! Fogynak.
És talán így a pénzedből nem lesz metálzöld mercedes, arany
nyaklánc. Talán egyszer hozzájutsz egy saját lakáshoz. Talán eg
yszer az életben elmehetsz úgy egy hosszabb útra hogy nem kell félhavi fizet
ésedet
autópályadíjra költened.
Kérlek ha egyetértesz a levéllel úgy küldd tovább; ha nem,
akkor ne.
Hát igen...Ilyen világot élünk!!Mindent Nekik, semmit nekünk!!

2 komment

Címkék: orbán fidesz cigány

Meglepetés!

2008.06.17. 14:43 MiG-21

Mit találtam ma?

A kuruc.info.hu domain név állapota: Felmondás alatt

Vajon ez mit jelent?

Forrás:
http://www.domain.hu/domain/domainsearch/?domain=kuruc&tld=info.hu

1 komment

Szánalmas...

2008.06.15. 11:30 demokratikus

Szánalmas, hogy vannak jobboldali figurák, akik antfasiszta, cionista honlapokat hoznak össze és ezzel hergelik egymást. Ha lehet fokozni a szánalmasságot, akkor az már közveszélyesen az, hogy vannak, akik ilyen dolgok kapcsán még tollat is ragadnak, helyesebben billentyűzetet és széles körben beszámolnak paráikról.

Érdemes ezeket az oldalakat megnézni, először az afa.ini.hu-t. Frankón egy sorba tesszük az izraeli, kubai, kínai zászlókat,írunk néhány sor hülyeséget, fogatlan punk a címlapra és máris bedől nekünk a hazai szélsőbal. Ami mindent elsöprő, az a lapon található videó. Ezt nem lehet osztályozni szánalmassági skálán, mert a minusz végtelen sokadik hatványa sem tudja kifejezni azt az übergagyit, amit a nagyon vicces jobboldaliak összehoztak. Ha nem azon lennének, hogy komolynak tüntessék fel a dolgot, ha oda lenne írva, hogy poén, akkor talán még egy kicsit mosolyogni is lehetne.

A másik hasonló gagyi provokáció a jeremias.blog.hu. Erről is érezni, hopgy a budai hegyek magányában szocializálódott szélsőjobb barom összeír mindenféle hülyeséget, amit a legalpáribb nyilasok a zsidókról gondolhatnak. Már várom, hogy mikor fog a szerző arról írni, hogy Solymosi Eszterke vérével főzi otthon a  maceszgombócot...

Szóval ezek az oldalak torz lelkű figurákat tárnak elénk. Mindkét helyen feltűnik, hogy ezek az emberek milyen betegek is valójában. Írásaik nem is egyszerű provokációk, hanem kivetülése a sötétségnek, kórós elmetani elváltozásoknak, amelyet nemzeti radikalizmussal próbálnak palástolni. Az ilyen embereket szoktam arra buzdítani, hogy ne rejtsék el azt, ami előkívánkozik.

1 komment

Címkék: antifasiszta antifa

Eltemettük Fejtő Ferencet

2008.06.14. 07:54 demokratikus

Elment talán az utolsó nagy öreg, aki szinte az egész XX. századot, minden borzalmával átélte. Ott voltunk a temetésén.

Kicsit késve érkeztem. Az egész nap rohanás volt, a kisebbik gyereknek a bölcsödét intéztem, a nagyobbiknak évzáró volt a suliban és mivel nálunk mostanában a párom épít karriert, így ezek a dolgok rám, a férfiemberre maradtak.

Szerencsére nem késtünk sokat, tudtunk még venni egy-egy szál piros szegfűt is. Amikor megérkeztünk úgy félezernyi ember állta körül a sírt. Lehettünk volna többen is, de mit csináljunk? Nálunk nem trendi dolog demokraták búcsuztatása.

Persze kint volt Gyurcsány Ferenc, Sólyom László és Szili Katalin is. Nyugodtan, szépen láthattunk mindent. Az idő egy darabig szomorkodott, esett is egy kicsit, aztán amikor eljött a búcsúzás, a koporsó leengedése, halványan a nap is kisütött.

Feri bácsihoz illett ez a temetés, az idő hangulata. Egész élete arról szólt, hogy látta beborulni az eget, hallgatta az ember keltette égzengést, közelről érezte a pusztítás vérszagát, az embertelen eszmék hódítását, majd mindannyiszor megérhette a felszabadulást, a napsugarakat az emberiség történelmében.

Hol van ma az első világháború pokla, ahonnan vert seregeink véres fejjel tértek haza egy megcsonkított hazába? Hol van ma Horthy rendszere, ahonnan egyetlen mondata miatt kellett meneküljön? Hol van ma Hitler birodalmának brutálisan precíz halálgépezete? Hol van ma Sztálin és Rákosi, akik néhány év alatt ezt az országot totálisan szembefordították a szocializmus ügyével?  Távol, mind-mind távol van tőlünk. Egyre nehezebben tudjuk megérteni, hogy mit is kell elutasítanunk, mert nem éltünk benne, nem éreztük tarkónkon a halál lehelletét, amelyet az ember ostoba kicsinyessége, gyűlölete keltett.

Mindig voltak emberek, akik sokkal túlélték a történelmi korokat és személyes élményeiket tudták továbbadni az utókornak, aztán ők is elmentek lassan. Nem maradt más utánuk, mint a papírra vetett szavak, az emlékek, amelyekben leírják, hogy miért is nem szabad feledni a szörnyűségeket.

Fejtő Ferenc sokáig volt velünk. A sírnál tán egy kicsit irigykedve is álltunk páran, mert irigylésre méltó egy ilyen hosszú élet, mindvégig fiatalos szellemi frissességben. De elment. Ő is elment. Utána is csak a szavak maradnak, amelyeket leírt vagy kamerába, magnóra mondott. Szerencsére precíz ember volt, egész életében aprólékosan és célratörően fogalmazott. Öröksége tehát könnyen megérthető és ápolható életmű. 

A labda immár csak a mi térfelünkön pattog. A feladat egyértelmű. Ezt az örökséget valakiknek ápolnia kell. Ápolni kell a humanista, demokratikus szellemiségű baloldali gondolkodó embertársunk reánk hagyományozott szellemi javait.

Nagy ez a feladat és mi azt érezhetjük, hogy kevesen vagyunk. Mert kevesen dobtunk virágot a sírgödörbe leeresztett koporsóra. Főleg fiatalok voltunk kevesen. A mai huszas, harmincas generációhoz nagyon nehéz eljuttatni egy ízig-vérig demokrata gondolatait. Nemzedékbeli társaink könnyen befogadható ideákra vágynak, nem szeretnek gondolkodni, ezért is népszerű a jobboldali történelem-hamisítok ideológiai katyvasza. Mégis meg kell próbálni a nemzeti progresszió oszthatatlan részének tekinthető "fejtői örökséget" is eljuttatni azokhoz, akik tenni szeretnének azért, hogy ez az ország ne egy befelé forduló, pesszimista közösség legyen, hanem egy nyitott, befogadó demokratikus nemzet.

Eltemettük, aztán eljöttünk. Jó helyre került Fejtő Ferenc. Egy kőhajításnyira nyugszik József Attilától és Táncsics Mihálytól. Elfoglalta méltó helyét a magyar baloldal "apostolai" között. Pihenj békében, hosszú volt az utad!

Szólj hozzá!

Molotovkoktélok

2008.06.05. 22:18 demokratikus

Polgárőrök fel akarták gyújtani a cigányok házát Pátkán és ezért előzetes letartóztatásba kerültek. Ez a hír.
Aztán láthatjuk, hogy egyből nem arról beszél az ország, hogy ez milyen rossz dolog, hanem mindenki kezdi látni maga előtt a cigányokat, akik terrorizálják a helyi lakosságot.
Nem jól van ez így. Ez nem a romák bűne és nem is a molotov koktélokat hajigálóké. Azoké, akik képtelenek olyan közeget teremteni, hogy ne legyen ezernyi hely az országban, ahol hasonló a helyzet. Rossz közbiztonsági helyzet, uszítás és a hazai politikai elit tehetetensége. Nemzeti konszenzusra lenne szükség, hogy ezt a helyzetet megoldjuk. Nem lesz konszenzus, mert az egyik oldal a hatalomban kíván maradni, a másik pedig oda akar kerülni. Mindkét oldalnak fontos a középosztálybeli szavazó, ezért csak őt udvarolja körbe. Így viszont lehetetlen egy alapvetően szociális gyökerű problémát megoldani. Félnek megmondani, hogy a cigányoknak sokkal több pénz kellene, mint amennyit most kapnak. Nem, nem segélyre, hanem esélyre. Oktatásra és felzárkóztatásra. Éppen a segélyezési rendszer volt az, amely nagyon sok embert végletesen eltávolított a munka világától. Annyira, hogy generációk nöttek fel úgy, hogy nem is tudják milyen lehet az, hogy dolgozni.
Persze nem fognak a romák esélyt kapni. Mert a felheccelt középosztály azon is besértődne, ha tömegesen kezdenénk iskolázni a romákat és munkahelyeket teremteni a számukra. Akkor is csak azt hallanánk, hogy a mi pénzünket ne költsék ilyesmire. Marad a spontán folyamat és a fokozódó gyűlölet, amely még több molotovkoktélhoz fog vezetni. Aztán még szarabb lesz a falvakban lakni és még többen fognak menekülni onnan. Szépen szegregálódni fog az ország. Lesznek községek, sőt térségek, talán egész országrészek, amelyek gettóvá válnak. Olyan helyek, ahova a rendőr is csak félve megy be. Ma még nem ez a helyzet. Ma még jó vidéken lakni a legtöbb olyan helyen is, amelyet már most annyira problémásnak emlegetnek. Anyám somogyban még ma sem zárja a lakást, az ablakot éjszakára. A párom nagyanyja sem egy szabolcsi faluban. Egyik helyen sem kaparják ki a földből a krumplit. Egyik helyen sem rettegnek ma még a kisebbségektől, bár mindenhol úgy nőttünk fel, hogy a cigányokkal ilyesztegettek minket. Anyáméknál somogyban volt egy brutális gyilkosság. Egy nyugdíjas házaspárt baltával vert agyon egy állat. Nem volt cigány, hír se lett belőle. A kurucon sincs nyoma.

1 komment

Elment az utolsó mohikán

2008.06.03. 09:12 demokratikus

Meghalt Fejtő Ferenc. Szép kort élt meg. Egy év és két hónap hiányzott ahhoz, hogy százesztendős legyen.

Az utolsó tagja volt egy nagy generációnak. Egy történelmet író generációnak, egy történelmet elszenvedett generációnak. Nagy utat járt be. Vidékről indult, tanulni akart, de rá már vonatkozott a numerus clausus tiltása. Nem lehetett az, ami szeretett volna lenni. Aztán megismerkedett a komlói bányászok nehéz életével. Apró lépésekkel indult el a baloldaliság felé. Útközben olyan emberekkel került kapcsolatba, mint a fiatal lázadó költő József Attila. Barátok lettek. Esküvői vacsoráján se volt más más csak a költő és barátnője Szántó Judit.

A költővel kommunistákká lettek, majd együtt fordítottak hátat a sztálinista valóságnak. A Horthy rendszer azoban addigra már megbélyegezte őt. Nem tanulhatott és nem taníthatott Magyarországon. Politikailag aktív maradt, de már a szociáldemokrata vonalon. Szerkeszetette a Szép Szót, de egyre kevesebb lett a levegő körülötte. Amikor arról írt, hogy a magyar parasztság elutasítja a náci ideológiát, akkor már menekülnie kellett.

Párizs lett a második hazája. Ott is magyar maradt és ott is csak a magyar közüggyel tudott foglalkozni. Fegyvert fogott, amikor a németek lerohanták Franciaországot. A második világháború után optimista volt, reménykedett a demokratikus kibontakozásban, azonban hamar rájött, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Antisztálinista szociáldemokrataként látta és fel is hívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon éppen olyan esztelen politikai tisztogatás folyik, mint a harmincas évek Szovjetuniójában.

Emigrációban maradt. Érezte a magyar közhangulatot. Megírta, hogy a szovjet érdekszférából való kikerülésünk után fel fognak erősödni Magyarországon az antiszemita, fasisztoid megnyilatkozások. Mégis hittel és szenvedéllyel küzdött azért, hogy Magyarországon demokrácia legyen. Védte az igaztalan rágalmaktól 1956-ot. Tiszta és őszinte forradalomnak tartotta, nem volt hajlandó elfogadni azt a nézetet, hogy Horthy csendőrei, az arisztokrácia és Mindszenthy állt a háttérben.

A rendszerváltás után is aktív közszereplő maradt az idősödő, de szellemileg az utolsó óráig friss és fiatalos Fejtő. Reményt látott a fiatal demokratákban, akik aktívan kivették a részüket a rendszerváltás munkájából, de fokozatosan fordult szembe velük, végül komoly bírálójukká vált.

Elment. Utolsó mohikán volt. Kitartott több emberöltőnyi ideig. Távol a hazától, de mindvégig magyarként, baloldali magyarként. Egy mozgalmas és hosszú élet után nyugodj békében Fejtő Ferenc!

Szólj hozzá!

Címkék: népszava ferenc antifasiszta szociáldemokrata fejtő

Orbán fóbiánk van

2008.06.01. 21:02 demokratikus

Sokan mondják a mi oldalunkon mostanság, hogy bizony-bizony Orbán Viktor bizonyította antifasiszta elkötelezettségét akkor, amikor elítélte a magyar gárdát és pofozkodva készül helyre tenni.

Mi ettől nem hatódtunk meg és továbbra is úgy gondoljuk, hogy nem szabad elvesztenünk az éberségünket. Sőt, kifejezetten azt hangoztatjuk, hogy a szélsőjobb nem más, mint Orbán előretolt éke, amelynek az a feladata, hogy elvonja a legértékesebb baloldali erőket a FIDESZ-szel való küzdelemtől.

Nem, mi emlékszünk arra, hogy ki vitte először nagy tömegben az utcára az embereket a 2002-es választások előtt és után. Ki volt az, aki azóta folyamatosan kérdőjelezi meg a fennálló hatalmi viszonyokat. Biztosak vagyunk benne, hogy a Viktor által hiszterizált jobboldaliak adtak tömegbázist az utcai zavargásokhoz. Emlékezzünk csak, hogy mennyi "bámészkodó", jólöltözött polgár asszisztált a TV ostromához. Az ő csendes de támogató tömegük volt az, amely bátorságot adott a nemzeti radikálisoknak. Amióta Orbán ezen a területen visszavonta a támogatását, érezhetően, pontosabban szemmel láthatóan visszaesett a létszáma a tömegdemostrációkon résztvevőknek.

Mostanság Orbán Viktor középen áll. Meg van elégedve, mert a közéletben bizonytalanság van. A magyar gárda erősödik, az MSZP pedig minden erejét ezen szerveződés irányába fordítja. Jól van ez így? Orbánnak nem kell más ahhoz, hogy a nyugalomra és biztonságra vágyó polgárok szavazataival visszajusson a hatalomba.

Fóbiánk van. Orbán Viktort nem szeretjük és ezt hangoztatjuk is. Számunka Bayer Zsolt puszipajtása sohasem lesz az a figura aki hiteles tud lenni az antifasiszta, antirasszista világban. Feddjetek meg minket, forduljatok el tőlünk és a maradék puskaport is lőjétek el a gárda irányába. Csak nehogy hiányozzon a muníció, amikor majd Orbán Viktort a hatalom kapujából próbáljátok meg visszafordítani. Késő lesz sírni, ha Orbán mégsem pofozza majd le a gárdát és a magyar hírlap uszítása lesz a központi kormányzati kommunikáció.

Szólj hozzá!

A FIDESZ áll a Gárda mögött?

2008.05.28. 08:23 demokratikus

Hát, jó ha szapulja egymást a jobboldal, mindig kiderül valami. Most éppen azt halljuk Vona Gábortól, hogy a helyi fideszesek szerte az országban tagjai a gárdának, rendszeresen vesznek részt a rendezvényeiken. Ezek szerint Orbánnak nem lesz könnyű dolga, ha hatalomra kerülése után két pofonnal akarja majd elintézni ezt a problémát. Talán már most kezdhetné azzal, hogy megkérdezi az egykori polgárikörtárs Vonát, hogy kik is ezek a fideszesek.
Persze ez nem fog megtörténni. Egyértelmű, hogy szélsőségeseink azért olyan bátrak, azért harsogják tele a közéletet zsidózással és cigánnyozással, mert bátorítóan van ott mögöttük a mérsékelt(nek tűnő) jobboldal. Ahogy a TV ostromkor is látható volt: 150 ultra és 3000 szurkoló fideszes. Nem tudom, hogy az önmagát Horthy-hoz hasonlító Orbánt ki veszi komolyan ezzel a kétpofonos kijelentésével. Talán nem kellett volna őket a tenyeréből etetni, akkor nem lennének ilyen szemtelenek.

Szólj hozzá!

Cigányok, bűnbakok?

2008.05.27. 12:46 demokratikus

Az utóbbi években kezd egy szörnyű dolog körvonalazódni: a magyarországi cigányságot készül megtenni a társadalmi többség az egyik központi bűnbaknak nemzeti sikertelenségünk, töketlenségünk miatt.

Nem, már nem csak a kuruc-info üvölti bele a magyar közéletbe ezt az áligazságot, a gazságban osztozik a mérsékelt jobboldal is HírTv-től, Magyar Nemzetig. Hallani és olvasni lehet már az objektívnek álcázott előítéletes megnyilatkozásokat azokkal szemben, akik szinte totálisan védtelenek.

Nézzük a tényeket. Magyarországon a második világégést követően a romákat erőszakkal integrálták a társadalomba. Addig szélsőségesen periferiális helyzetben voltak, falvak melletti erdőben éltek, közösségben, rurális viszonyok között. A szocialista társadalomnak azonban égetően szüksége volt a munkaerőre, ezért a nők tömeges integrációjával egyidőben (50-es, 60-as évek) a romákat elsősorban a lassan néptelenedő falvakba telepítették és finoman szólva munkára kényszerítették őket. 

Nehéziparba, a bányákba, a kohókba, illetve az építőiparba kerültek a férfiak, a nők pedig szaktudást nem igénylő, zömében takarító állásokat kaptak. Ezen területek egyike sem az a terület, ahol lábat lehetett lógatni naphosszat. Talán még abban a megállapításban is van valami, hogy Magyarországot a romák építették fel. De ezt a mondatot nem kívánom túldimenzionálni, kérem a kommentelők se tegyék...

Aztán jött a rendszerváltás. Földcsuszamlás-szerű társadalmi és munkaerőpiaci átalakulások jöttek. Az emberek százezerszám menekültek a munka világából, a jövedelmet biztosító inaktív társadalmi pozíciókba. Hova is, hogy ne szociológusul fogalmazzak? Előnyugdjba, rokkantsági nyugdíjba (leszázalékolás). Ebben az állam és az egészségügyi ellátórendszer partner is volt. A többségi társadalom tagjait tekintve.

Miről is volt szó? Arról, hogy akinek volt pénze megkenni a leszázalékolást intéző orvost, vagy volt kapcsolata ehhez, az el tudta intézni magának.

Kik nem tudták tömegesen elintézni maguknak azt, hogy így (elegánsan) kilépjenek a munka világából? A romák. Ők nem rendelkeztek sem anyagi tartalékkal, sem kapcsolati tőkével ennek elintézéséhez.

Előállt főleg a falvakban egy érdekes helyzet. Voltak a megbecsült "nemdolgozók", a leszázalékoltak, akik könnyedén váltak rendes nyugdíjasokká, és voltak lenézett "nemdolgozók" a segélyezett cigányok. Mindkettő a rendszerváltás vesztese volt, de egyik egzisztenciát és társadalmi megbecsültségét tartva legalább (alsó)középoszálybeli tudott maradni. A romák, a segélyezettek viszont élősködőkké lettek a többség által minősítve.

Azóta eltelt húsz év. Azok a vidéki romák, akik hajdan dolgoztak, kénytelenek voltak a legcifrább túlélési stratégiákat alkalmazni. Rendkívül sokan vannak azok, akik tíz körömmel kapaszkodnak a munkába. A fővárosban vállalnak munkát, persze feketén és továbbra is építik az országot. Családjukat csak elvétve látják, pénzt havonta küldenek haza. Vannak, akik ingázni próbálnak, ami szinte azért lehetetlen, mert képesítést nem igénylő munka csak a nagyobb városokban van, ahova a távoli gettósodó falvakból tömegközlekedéssel eljutni csak méregdrágán lehet. Mégis megteszik. Összeállnak, egy autóval öten indulnak és dolgoznak, feketén napkeltétől napnyugtáig 7000-8000 forintért, amiből utazni, enni is kell.

Vannak, akik helyben dolgoznak. A mezőgazdaságban, ahol csak idényjellegű munka van és arra is rengeteg ember. Ők már rákényszerülnek a segélyre, mert állandó jövedelmet csak az jelenthet.

És biztosan vannak olyanok, akik gyermekeikből is élnek, a családi pótlékból és a segélyből. Az biztos, hogy nem jól, mert naivitás azt gondolni, hogy ebből grandiózus pénzeket lehet összeszedni. Aztán vannak, akik máséhoz nyúlnak, néha erőszakosan, mert frusztrálja őket a tudat, hogy más jól él, ő és sorstársainak meg csak a kemény munkáért kevés pénz jut.

DE! Ez nem a romák többsége. Rendkívüli hiba őket ennek alapján bűnbaknak beállítani, már csak azért sem, mert a többségi társadalom hagyta, hogy ebbe a kilátástalan helyzetbe kerüljenek.

Összefoglalva: a romák többsége dolgozik, de ezt nem látjuk, mert feketemunkára kényszerülnek. Ráadásul a magyar társadalomnak égető szüksége van arra, hogy minden tagja integrálva legyen a munka világában. Ebből a szempontból a legnagyobb tartalékunk a hazai roma közösség. Ha ők nagyobb arányban meg tudnak jelenni adó- és járulékfizetőként, akkor talán megszűnik, enyhül az a demográfia fenyegetettség is, amely jóléti ellátórendszerünket összeomlással fenyegeti.

2 komment

Címkék: roma cigány integráció munkaerőpiac

Feszültség kisebbségek nélkül

2008.05.26. 14:32 demokratikus

Ha nincs szapulnivaló kisebbség, az ember talál magának más ellenséget. Ez kérem már a XXI. század. Anti TH-sok és TH-sok harca a hősök terén. Csak erős idegzetűeknek...

Szólj hozzá!

Címkék: 0

Szélsőbalos támadásra kész csoportok

2008.05.26. 06:44 demokratikus

Megírta a magyarnemzet, hogy támadásra kész csoportok vannak az NBH szerint a (szélső)balon is.
Most akkor jobboldalon mindenki meg van ijedve.
A baloldalon meg csak azt nem tudom, hogy kikről is van szó és mit is akarnak. Talán a BKV Előre keménymagból váltak ki az ultrák, vagy az MTK hardcore szervezte meg önmagát és Lenint zászlajukra tűzve elindultak a világforradalom irányába? Mit akarnak ezek a szélsőbalosok? Még több maoista árut az józsefvárosi piacra? Esetleg terrortámadást intéznek Orbán Viktor tokaji rezidenciája ellen és egy éjszaka alatt elpusztítják az éves termését? Ezt biztos nem. Becsületes (szélső)balos csak kannásbort iszik és tudvalevő ilyen nem polgári dologban nem utazik az exminiszterelnök.

Hát ez szélsőbal fenyegetettség bizony butaság, vagy ha nem az, akkor elő a lapokkal. Ha bizonyíték van, akkor azonnal jöjjön az illetékes és államellenes szervezkedés gyanújával perelje be azokat, akik szélsőbalosat szervezkednek. Vagy megvárjuk, amig a gyerekek valami butaságot csinálnak? Addig is szépen megfigyeljük őket, beépülünk közéjük, netalántán ösztönözzük őket erre-arra? Ezt kell csinálni? Szóval sejtelmesen mindenki tud mondani nagyot. Konkrétumot! A Kárpátiát idézve: Neveket akarok hallani! (fúj-fúj Kárpátia, de ez más lapra tartozik)
Különben is, mit tud az NBH? Nem sokat. Hol vannak a magyarok nyilasai? Hol van Kádár sírjának meggyalázója? Hol van rendőrpalotára lövő és lövető? Hol vannak annak a rendőrattaknak a felelősei, amely mártírt csinált a fél FIDESZ-ből? Talán ezzel kellene foglalkozni és nem terrorgyanús személyeket szimatolni ott, ahol néhány csegevargás pólós srác szívja a füvet és arról cserél eszmét, hogy egy világforradalmat honnan is kellene elindítani. Soha nem fogják megtenni, a romantikus forradalmárkodás életkori sajátosság, amit az emberek 99,99999%-a kinő.

Ja, és akkor sem fogom komolyan venni a szélsőbal terrorveszélyt, ha holnap rám támad a magyarok sarlókalapácsa nevű szervezet és leoszt nekem két fülest.:D

Szólj hozzá!

Címkék: terror che nbh szélsőbal castros jujjuj

süti beállítások módosítása