Az utóbbi években kezd egy szörnyű dolog körvonalazódni: a magyarországi cigányságot készül megtenni a társadalmi többség az egyik központi bűnbaknak nemzeti sikertelenségünk, töketlenségünk miatt.

Nem, már nem csak a kuruc-info üvölti bele a magyar közéletbe ezt az áligazságot, a gazságban osztozik a mérsékelt jobboldal is HírTv-től, Magyar Nemzetig. Hallani és olvasni lehet már az objektívnek álcázott előítéletes megnyilatkozásokat azokkal szemben, akik szinte totálisan védtelenek.

Nézzük a tényeket. Magyarországon a második világégést követően a romákat erőszakkal integrálták a társadalomba. Addig szélsőségesen periferiális helyzetben voltak, falvak melletti erdőben éltek, közösségben, rurális viszonyok között. A szocialista társadalomnak azonban égetően szüksége volt a munkaerőre, ezért a nők tömeges integrációjával egyidőben (50-es, 60-as évek) a romákat elsősorban a lassan néptelenedő falvakba telepítették és finoman szólva munkára kényszerítették őket. 

Nehéziparba, a bányákba, a kohókba, illetve az építőiparba kerültek a férfiak, a nők pedig szaktudást nem igénylő, zömében takarító állásokat kaptak. Ezen területek egyike sem az a terület, ahol lábat lehetett lógatni naphosszat. Talán még abban a megállapításban is van valami, hogy Magyarországot a romák építették fel. De ezt a mondatot nem kívánom túldimenzionálni, kérem a kommentelők se tegyék...

Aztán jött a rendszerváltás. Földcsuszamlás-szerű társadalmi és munkaerőpiaci átalakulások jöttek. Az emberek százezerszám menekültek a munka világából, a jövedelmet biztosító inaktív társadalmi pozíciókba. Hova is, hogy ne szociológusul fogalmazzak? Előnyugdjba, rokkantsági nyugdíjba (leszázalékolás). Ebben az állam és az egészségügyi ellátórendszer partner is volt. A többségi társadalom tagjait tekintve.

Miről is volt szó? Arról, hogy akinek volt pénze megkenni a leszázalékolást intéző orvost, vagy volt kapcsolata ehhez, az el tudta intézni magának.

Kik nem tudták tömegesen elintézni maguknak azt, hogy így (elegánsan) kilépjenek a munka világából? A romák. Ők nem rendelkeztek sem anyagi tartalékkal, sem kapcsolati tőkével ennek elintézéséhez.

Előállt főleg a falvakban egy érdekes helyzet. Voltak a megbecsült "nemdolgozók", a leszázalékoltak, akik könnyedén váltak rendes nyugdíjasokká, és voltak lenézett "nemdolgozók" a segélyezett cigányok. Mindkettő a rendszerváltás vesztese volt, de egyik egzisztenciát és társadalmi megbecsültségét tartva legalább (alsó)középoszálybeli tudott maradni. A romák, a segélyezettek viszont élősködőkké lettek a többség által minősítve.

Azóta eltelt húsz év. Azok a vidéki romák, akik hajdan dolgoztak, kénytelenek voltak a legcifrább túlélési stratégiákat alkalmazni. Rendkívül sokan vannak azok, akik tíz körömmel kapaszkodnak a munkába. A fővárosban vállalnak munkát, persze feketén és továbbra is építik az országot. Családjukat csak elvétve látják, pénzt havonta küldenek haza. Vannak, akik ingázni próbálnak, ami szinte azért lehetetlen, mert képesítést nem igénylő munka csak a nagyobb városokban van, ahova a távoli gettósodó falvakból tömegközlekedéssel eljutni csak méregdrágán lehet. Mégis megteszik. Összeállnak, egy autóval öten indulnak és dolgoznak, feketén napkeltétől napnyugtáig 7000-8000 forintért, amiből utazni, enni is kell.

Vannak, akik helyben dolgoznak. A mezőgazdaságban, ahol csak idényjellegű munka van és arra is rengeteg ember. Ők már rákényszerülnek a segélyre, mert állandó jövedelmet csak az jelenthet.

És biztosan vannak olyanok, akik gyermekeikből is élnek, a családi pótlékból és a segélyből. Az biztos, hogy nem jól, mert naivitás azt gondolni, hogy ebből grandiózus pénzeket lehet összeszedni. Aztán vannak, akik máséhoz nyúlnak, néha erőszakosan, mert frusztrálja őket a tudat, hogy más jól él, ő és sorstársainak meg csak a kemény munkáért kevés pénz jut.

DE! Ez nem a romák többsége. Rendkívüli hiba őket ennek alapján bűnbaknak beállítani, már csak azért sem, mert a többségi társadalom hagyta, hogy ebbe a kilátástalan helyzetbe kerüljenek.

Összefoglalva: a romák többsége dolgozik, de ezt nem látjuk, mert feketemunkára kényszerülnek. Ráadásul a magyar társadalomnak égető szüksége van arra, hogy minden tagja integrálva legyen a munka világában. Ebből a szempontból a legnagyobb tartalékunk a hazai roma közösség. Ha ők nagyobb arányban meg tudnak jelenni adó- és járulékfizetőként, akkor talán megszűnik, enyhül az a demográfia fenyegetettség is, amely jóléti ellátórendszerünket összeomlással fenyegeti.